2017. december 14., csütörtök
Szilárda

Budapest

Belgium a sörfesztivál vendégországa

Több mint kétszáz sörkülönlegességet, köztük az idei vendégország, Belgium mintegy húszféle sörét, valamint sörkoktélokat is kóstolhatnak az V. Jubileumi Sörfesztivál vendégei a budai Várban június 11. és 14. között.

A négynapos rendezvényen a hazai gyárak klasszikus ízei és a kézműves sörfőzdék nedűi mellett cseh, szlovák, szlovén, német, osztrák, angol és ír sörök, a Cider Ligetben pedig lágyabb ízek várják a látogatókat – mondta el Kurucz Dániel, a fesztivál főszervezője az eseményről csütörtökön tartott sajtótájékoztatón.


A fesztiválon egy különleges rekordot is megkísérelnek felállítani: elkészítik Magyarország legnagyobb, mintegy 580 literes koktélját, amelynek alapját cider adja.

Tamáska János, a belga sörök legnagyobb magyarországi importőre elmondta, hogy húszféle belga sört mutatnak be a fesztiválon az apátságitól a trappistákon át a gyümölcsös sörökig. Újdonságként sörkoktélokat is kóstolhatnak az érdeklődők. A rendezvényen kialakított belga udvarban a sörök mellett belga csokoládékkal is ismerkedhetnek a vendégek.

A sörök mellett gazdag gasztronómiai kínálat és utcabáli hangulat várja a szórakozni vágyókat. Koncertet ad többek között a Magna Cum Laude, a Neoton Família, Nagy Feró és a Beatrice, míg a Total Dance fesztivál keretében fellép Dr Alban, a Kozmix, az UFO és a Groovehouse is.

A látogatók ezúttal is betétdíjas korsókból fogyaszthatnak, ezek mellett limitált számban kapható lesz “női korsó”, azaz kisebb, négy deciliteres pohár is. A részletes program megtalálható a www.sorfesztival.hu oldalon.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek