2017. december 16., szombat
Etelka, Aletta

Program III.kerület

Buli a nyár Óbudán

Június elején tizenötödik alkalommal indul útjára az Óbudai Nyár programsorozat, amely egészen augusztus végéig várja az érdeklődőket. Az eseménynek a harmadik kerület műemléki helyszínei adnak otthont, többek között a természetközeli Duna-part, vagy a régmúlt korok hangulatát időző Fő tér. A szervezést Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata, illetve az Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft. páros bonyolítja le. A rendezvényre ellátogatókat a hagyományokhoz híven különböző kulturális élmények, szabadtéri koncertek, kiállítások, színházi előadások és filmvetítések is várják.

Kedvcsinálóként a három legérdekesebbnek ígérkező program.


1. Június 14. – Óbudai korok fesztiválját, az Óbudai Nyár hivatalos nyitányát. A látványos zenés felvonulás az ókortól a századfordulóig mutatja be az egyes korszakok sajátosságait, így például nyilvános akasztást is láthat a nagyérdemű.

2. Június 27-28. – Óbudai búcsú, amelyen az egykor messze földön híres “Kirschen kiritog” (Cseresznyés búcsú) háromszáz éves hagyományait elevenítik fel.

3. Július 8-10. – a Blues fesztiválon három napon át a “kék ördögöké” a színpad, olyan fellépőkkel, mint a Morblus, Little G. Weevil, vagy a Ripoff Raskolnikov.

Kapcsolódó Cikkek