2017. december 15., péntek
Valér

Budapest

Rossz is van a jó időben

A legtöbben örülünk, amikor megérkezik a jó idő, szabadtéri programokat lehet szervezni, kiülhetünk a parkokba, megnyílnak a kerthelyiségek. A város üzemeltetőire ez azonban plusz feladatokat ró, a város felkapottabb részein élők pedig úgy érzik: 20 Celsius fok felett megszűnik a nyugalmuk.

-Imádom a napsütést, és amint lehet, kiülős helyekre járunk a barátaimmal, elfelejtjük a zárt tereket – magyarázta az Erzsébet téren, a fűben ülve a gimnazista Zsófi, hozzátéve, hogy kerthelyiségben és a teraszokon dohányozni is tudnak.


városi nyár, emberek utcán

A kerthelyiségek, romkocsmák egész nyáron tele vannak

Csendben szórakozni nehéz, alkohol hatására mindenki hangosabbá válik, pont ez az, ami miatt leginkább a belvárosban élők szenvednek sokat tavasztól őszig. De nem csak a kifejezett buli negyedek környékén élőket érinti ez a probléma. A város minden részén, a külső kerületekben is vannak éttermek, pub-ok, kocsmák, amelyek a jó időben kiülős részeket üzemeltetnek, vagy amelyeknek a vendégei csak spontán kitelepülnek a bejárat elé, hogy iszogatás közben élvezzék a napsütést és persze dohányozhassanak társalgás közben.

– Én is szívesen kinyitnám az ablakomat, ha jó az idő, de sajnos ez egyre inkább lehetetlen – mondta Kertészné, Éva, aki a VII. kerület úgynevezett bulinegyedében lakik. – Örülünk, hogy fejlődik a környék, hogy egyre több a turista, de a zaj elviselhetetlen, az önkormányzat pedig tehetetlen, hiába szólunk rendszeresen. Ilyenkor reggelente sokkal több a szemét is az utcán, csikkek, üvegek, palackok, törött poharak.


Az asszony szavait az Erzsébetvárosi Rendészeti Igazgatóság (ERI) is megerősítette. – A buli negyedben a vendéglátó egységek bejárata elé sokan kimennek inni a kellemes idő miatt, így megnövekszik az utca zaja, ami zavarja a lakosokat a pihenésben – mondta megkeresésünkre dr. Somogyi Csaba igazgató. Tájékoztatásuk szerint tavasztól sokkal több bejelentés érkezik hozzájuk csendháborítás miatt, a közterület-felügyelőknek több munkát adnak az utcákon alkoholfogyasztók és a mentőt is gyakrabban kell hívni a rosszullétek miatt.

Kerékpáros rendőrökkel erősítenek
A lovas, a kutyás, gyalogos és gépkocsizó járőrszolgálatok mellett a nyáron kerékpáros rendőrök is szolgálatot teljesítenek a turisták által leginkább látogatott helyszíneken. A rendőrség tájékoztatása szerint a biciklis járőrszolgálat fő célja a turisztikailag jelentős területeken a bűncselekmények és a szabálysértések megelőzése, valamint az, hogy állandó demonstratív rendőri jelenlétet biztosítsanak. Budapesten a Margitszigeten, a belvárosban, a Városligetben, a Római-parton, a Népligetnél, a budai várnegyedben, a budai rakparton és a Gellérthegyen lehet majd látni kerékpáros rendőröket.

-Minden vendéglátós nevében bátran mondhatom, hogy mindent megteszünk a békés együttélés érdekében – reagált Lehel, aki egy VI. kerületi szórakozóhelyen dolgozik. – Nem mi tehetünk arról, hogy megtiltották a zárt térben való dohányzást. Aki cigizik, nyilván kimegy, de nem tudunk mindenkinek szólni, hogy nem szemeteljen és maradjon csendben. Ezeket kiírjuk, de többet nem tudunk tenni. Ez egy örökös harc a vendéglátósok, a szórakozók és a lakosok között – magyarázta a fiatalember.

városi nyár, emberek utcán

A jó idővel a vendéglátóhelyek megnyitják a teraszaikat. A felsőbb szinteken lakóknak ez nem nagy öröm

Az FKF Zrt. egész évben tisztítja a közterületeket, az időjárással járó megváltozott igényeket is figyelembe veszik. – Cégünk mindig az adott évszaknak megfelelő munkarend alapján végzi köztisztasági feladatait. A települési szilárd hulladék-, illetve a szelektív hulladékgyűjtés egész évben folyamatos – tájékoztatott Dorogi Gabriella szóvivő. – Március 15-től május 31-ig tavaszi, június 1-től augusztus 31-ig nyári munkarend van érvényben társaságunknál. Kézi és gépi erővel folyamatosan végezzük a főváros szilárd burkolatú útjainak, közjárdáinak közlépcsőinek, aluljáróinak takarítását

Ha forró a talaj

A köztisztasági vállalat nyári ütemtervében kiemelt figyelmet kap a porlekötő, közérzetjavító locsolás is, hiszen a betonrengetegben fullasztóbb a hőség, mint a kertvárosi részeken. Amennyiben az ÁNTSZ hőségriadót rendel el napi kétszer 12 órában locsolják a budapesti utakat. Egy ilyet követően a burkolat hőmérséklete 6-8 Celsius fokkal csökken, így elviselhetőbbé válik a hőség.

 

városi nyár, emberek utcán

Nyáron az emberek szívesen időznek a közterületeken. Ez nagyobb zajjal, több szeméttel jár

Kapcsolódó Cikkek