2017. december 11., hétfő
Árpád, Árpádina

Tech

Új rekord a nagy hadronütköztetőben

Új rekord született az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet, a CERN nagy hadronütköztetőjében (LHC), ahol most először 13 Teralektronvolton (TeV) ütköztették a részecskéket.

A CERN csütörtöki tájékoztatása szerint egyelőre csak tesztjelleggel ütköztették ilyen magas energián – az eddig rekord csaknem kétszeresén – a részecskenyalábokat. Az új, még ismeretlen elemi részecskék keresését egyelőre nem kezdték meg.


A csütörtökre virradóra született rekord újabb fontos állomását jelentette a nagy hadronütköztető tesztidőszakának, mielőtt a szerkezetet “teljes gőzzel” újraindítják júniusban, immár kutatási céllal.

A 27 kilométeres kör alakú gyorsító az elmúlt két évben átfogó modernizáláson esett át, amelynek során jelentősen megnövelték a teljesítményét. A tudósok ettől többek közt azt remélik, hogy az ütközések nyomán bizonyítékot találnak a sötét anyag létezésére és információkat szereznek annak összetételéről.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek