2017. december 15., péntek
Valér

Program

12 éves a Múzeumok éjszakája

Június 20-án Budapesten tizenharmadik, vidéken pedig tizenegyedik alkalommal rendezik meg a Múzeumok éjszakáját. Az év leghosszabb napjához, Szent Iván napjához közel eső szombaton országszerte több mint 360 intézmény mintegy kétezer programmal várja este 6 órától az érdeklődőket.

Az első alkalommal 2003-ban megrendezett Múzeumok éjszakájáról kevesen tudják, hogy német “exportcikk”: az éjszakai múzeumi nyitva tartás Berlinből indult el világhódító útjára. Az ötlet a berlini tartományi kormány kulturális szenátorának fejéből pattant ki a múlt század kilencvenes éveiben. A politikus este hazafelé tartva már nem tudott bevásárolni, mert az akkor hatályos törvény értelmében a boltokat és áruházakat este hat órakor be kellett zárni, s azon kezdett gondolkodni: legalább a múzeumokban miért ne lehetne néhanapján meghosszabbítani a nyitvatartási időt?


A “múzeumok hosszú éjszakáját” először 1997-ben rendezték meg, egy fagyos januári napon tizenkét intézmény éjfélig várta a látogatókat. A kezdeményezés átütő sikere miatt fél év múlva, júliusban újabb “lange Nacht” következett, a berliniek (és a turisták) azóta félévenként élvezhetik a meghosszabbított nyitva tartást, immár száznál is több intézményben. A példa hamarosan követőkre talált külföldön is: Madridtól Reykjavíkig Európa számos nagyvárosában rendezik meg a Múzeumok éjszakáját a múzeumok nemzetközi napjához, május 18-ához legközelebb eső szombaton.

Magyarországon 2002 szeptemberében, a nyitott műemléki napok épületlátogató eseménysorozatán elsősorban a múzeumok várták a látogatókat, a “Múzeumok éjszakája” program keretében hét országos intézmény hosszabbította meg nyitvatartási idejét. 2003-ban már a Szent Iván-naphoz (június 24.), az év legrövidebb és legvarázslatosabb éjszakájához legközelebb eső hétvégén rendezték meg Fények és árnyak elnevezéssel a Múzeumok éjszakáját, s immár húsz budapesti múzeum várta programokkal a látogatókat. Egy évvel később több mint százezren keresték fel a 29 budapesti intézményt az Ez az éjszaka más, mint a többi mottójú “Múzeumok éjszakáján”. A kezdeményezés 2005-ben vált országossá, amikor a 36 fővárosi intézmény mellett 18 vidéki nagyvárosban is színes programokat szerveztek ezen a nyári éjszakán.


A kezdetektől eltelt csaknem másfél évtizedben az érdeklődők a legkülönlegesebb programokon vehettek-vehetnek részt. Az éjszakai kalandozók mumifikálási szertartást kísérhettek figyelemmel a természettudományi múzeum “Nefertiti-szépségszalonjában”, részt vehettek a Shakespeare Szentivánéji álom című komédiája ihlette első magyar Puck-találkozón, volt “nagy éjszakai lámpadörzsölés”, a Hadtörténeti Múzeumban éjjellátó katonai szemüvegeket próbálhattak ki.

Ezen az estén több múzeumban a pincétől a padlásig bejárható, szervezett “épülettúrák” keretében mutatják be az év többi napján elzárt helyiségeket, dísztermeket, festmény- és könyvraktárakat, tornyokat, kupolateraszt, kriptát, kerengőt. A látogatókat különleges tárlatvezetések, irodalmi maraton, koncertek, vetélkedők, bemutatók, foglalkozások, vetítések és beszélgetések várják, a szabadtéri helyszíneket fáklya- és gyertyafényes világítás teszi még hangulatosabbá.

A Múzeumok éjszakájára évről évre egyre több intézmény jelentkezik, az utóbbi években mások mellett csatlakozott a Magyar Nemzeti Bank, a MÁV Csoport, a Magyar Vöröskereszt, az Országos Meteorológiai Szolgálat, a Fővárosi Nagycirkusz és a Puskás Ferenc Stadion is. A közönséget idén a múzeumok mellett várak, skanzenek, állatkertek, vadasparkok, fürdők, arborétumok, könyvtárak, kulturális központok, levéltárak, templomok és felsőoktatási intézmények várják. 2014-ben országosan mintegy 450 intézmény vett részt a múzeumok éjszakáján, a programok egyetlen éjszaka alatt rekordot döntöttek, 400 ezer látogatót vonzottak.

Az idén először a részt vevő intézmények kiemelt tematikához (Élő Erdély) is kapcsolódhatnak. A rendezvény kiemelt vidéki helyszíne az egri Dobó István Vármúzeum, amely a létesítmény számos titkának felfedését ígéri. Az elmúlt évekhez képest újdonság lesz, hogy TE IS…? címmel fotó-, videó- és termékfejlesztési pályázatokat is meghirdettek.

A rendezvénysorozat médiapartnere az MTVA, amely három telephelyével csatlakozott a programkínálathoz. A Kunigunda útján lévő Látogatóközpontban egyebek közt a jelmez- és kelléktárat, valamint a TV Maci háló- és fürdőszobáját nézhetik meg az érdeklődők. A Pollack Mihály téri Rádió- és Televíziótörténeti Kiállítóhelyen interaktív kaland várja a látogatókat, míg a Naphegy téri MTI-székházban a hírkiadás kulisszatitkaiba pillanthatnak be a látogatók.

A budapesti programok 2009 óta egységes karszalagbelépővel látogathatók, a karszalag este hat órától 21-én hajnali fél háromig díjmentes utazásra jogosít a hat különböző útvonalon közlekedő múzeumi buszjáraton. A Múzeumok éjszakájára vasúton utazóknak a vasúttársaság 50 százalékos alkalmi menettérti kedvezményt ad.

Kapcsolódó Cikkek