2017. december 13., szerda
Luca, Otília

Sport IV.kerület

130 éves az UTE

Talán soha vissza nem térő alkalom, hogy az Újpesti Torna Egylet elmúlt 130 évének történelmi relikviáit egy helyiségben láthatják az érdeklődők. Az Újpesti Ifjúsági Házban található kiállításon csupán pár lépésnyi távolságra van egymástól az UTE lólengésben olimpiai és világ- és Európa-bajnok tornásza, Berki Krisztián bajnoki meze és egy másik legenda, Dunai Antal olimpiai bajnok labdarúgó cipője. Az interaktív tárlaton a bátrabbak többek között kipróbálhatják a vívást, a lólengést és egy különös bokszzsákon a jobb egyenest is.

 

Ute 130 kiállítás    (Fotó: Máté Krisztián)

Berki Krisztián bajnoki öltözete. A sportoló nemrég esett túl egy vállműtéten, de már az októberi VB-re és Rióra készül.

 

– Az itt élők egy rendkívül összetartó közösség, és ennek létrejöttében és fennmaradásában rendkívül fontos szerepe van a sportnak – hangsúlyozta az UTE 130. születésnapját ünneplő kiállítás megnyitóján Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere, aki gyerekként maga is az UTE-ban atletizált és kézilabdázott. – A múlt nagy aranykorszakai mellett a jelenben is sikeres az egyesület – tette hozzá.


A klubigazgató, Őze István arról beszélt, hogy a kerület valamennyi iskolása meglátogatja majd a kiállítást, amely a történelmi bemutató mellett interaktívan kipróbálható eszközökkel – például kajak-kenu ergométerrel vagy egy reakcióidőt mérő vívógéppel – is várja az érdeklődőket. A tárlat június 21-ig, hétköznapokon 9 és 18, hétvégenként pedig 10 és 16 óra között díjmentesen látogatható.

Ute 130 kiállítás    (Fotó: Máté Krisztián)

A labdarúgó csapat 125 éves jubileumára készült 2010-es mez, mások mellett Rajczi Péter, Balajcza Szabolcs vagy Simon Krisztián aláírásával

Ute 130 kiállítás    (Fotó: Máté Krisztián)

A fotó 1962-ben készült, a képen Di Stefano, a Real Madrid edzője, Zsengellér Gyula, az UTE legendája, akit a futball Paganinijének hívtak (középen) és Puskás Öcsi

Ute 130 kiállítás    (Fotó: Máté Krisztián)

A karate szakosztály gyakorló bábuját a legkisebbek is kipróbálhatják

Ute 130 kiállítás    (Fotó: Máté Krisztián)

A kiállított képek, trófeák és személyes tárgyak a gyerekeknek is kedvet csinálnak a sportoláshoz

Ute 130 kiállítás    (Fotó: Máté Krisztián)

A ló, vagyis az a tornaeszköz, amelyen csak lendületi elemekből álló gyakorlatot lehet bemutatni

Urmai Gabriella, a Lokál kerületi szerkesztõje, az Újpesti Dózsa színeiben lépett pástra   (Fotó: Máté Krisztián)

Kollégánk is kipróbálta a reakcióidőt mérő vívást

Kapcsolódó Cikkek