2017. december 14., csütörtök
Szilárda

Külföld

70 éve ért véget a II. világháború utolsó csatája

Hetven éve, 1945. június 23-án ért véget a második világháború utolsó, egyik legvéresebb csatája, az Okinaváért vívott két és fél hónapos ütközet a japán és az amerikai hadsereg között.

A demolition crew from the 6th Marine Division watch dynamite charges explode and destroy a Japanese cave.  Okinawa, May 1945.  Robert M. Cusack.  (Marine Corps) Exact Date Shot Unknown NARA FILE #:  127-N-122154 WAR & CONFLICT BOOK #:  1227

A második világháború végső szakaszában a csendes-óceáni hadszíntéren az amerikai hadsereg – a Marshall- és a Mariana-szigetek elfoglalása után – immár a japán szigetek közvetlen közelébe jutott. Az óriási véráldozatok árán 1945. március végén elfoglalt Iwo Jima (Ivo Dzsima) után következő célpontnak a stratégiailag különlegesen fontos Riukiu- (Rjúkjú-) szigetcsoportot szemelték ki. Itt volt ugyanis Tajvan és Japán között az egyetlen nagy kikötő, amelynek birtokában az amerikaiak ellenőrizhették volna a tengeri útvonalakat, a légi bázisokról pedig közvetlenül és sűrűn bombázhatták volna a japán ipari övezeteket.


A legnagyobb szigetet, a mintegy 100 kilométer hosszú és 30 kilométer széles Okinavát a japánok a háború kezdetétől erődnek építették ki, utolsó védelmi vonalként az anyaország előtt. A 130 ezer fős helyőrség parancsnoka, Usidzsima Micuru tábornok úgy döntött, hogy a szövetségesek tengeri és légi fölény miatt nem védi a tengerpartot. Erőit a sziget déli részén, megerősített és csak frontálisan támadható állásokban, barlangokban és alagutakban vonta össze, terveiben szerepet kapott a kamikazék, az öngyilkos pilóták és a várhatóan nagy amerikai veszteségek okozta lélektani hatás is.

Az amerikai hadvezetés hozzávetőleg a felére becsülte a védők számát, de a siker érdekében a háború legnagyobb flottaösszevonását hajtotta végre. A Simon Bolivar Buckner altábornagy irányította Jéghegy-hadműveletben több hajó és katona vett részt, mint a normandiai partraszállásban: Okinavát 1400 vízi jármű, köztük 325 hadihajó vette körül, fedélzetükön 183 ezer emberrel.


A szárazföldi hadműveletek 1945. április 1-jén, húsvétvasárnap kezdődtek meg, miután a szigetet heteken át bombázta a légierő. A 60 ezer partra szálló katona támogatására a világháború egyik leghevesebb zárótüzét zúdították a védőkre, 24 óra alatt 3800 tonna lövedéket lőttek ki. A japán stratégia miatt az amerikaiak kezdetben alig ütköztek ellenállásba, egy hét alatt megtisztították a gyengébben védett északi részt, s birtokukba került az itt felépített két japán légi bázis is. A hadvezetés optimizmusát fokozta, hogy még a nyílt tengeren sikerült elsüllyeszteniük a világ akkori legnagyobb csatahajóját, a Yamatót, amely április elején azért indult útnak (a legenda szerint csak az odavezető útra elegendő üzemanyaggal), hogy Okinaván kikötve a végsőkig harcoljon.

A délen beásott japánok azonban igen heves ellenállást tanúsítottak. Az erődítmény-rendszert egyenként kellett felszámolni, ráadásul a gyalogosok a tengeren horgonyzó hajóktól csak gyenge tüzérségi támogatást remélhettek. Dolgukat nehezítették a gyilkos kígyók is, amelyek marása számos katona halálát okozta. Az első védelmi vonalat az amerikaiaknak csak április 24-én sikerült áttörniük, a következő vonalon pedig elakadtak. A veszteségek meredeken emelkedtek a szárazföldön és a tengeren is, ahol a kamikazék 21 hajót elpusztítottak, 66-ot pedig megrongáltak.

A májusban megérkezett monszunesők mocsárrá változtatták a hadszínteret, ahol temetetlen holttestek ezrei hevertek, a front már-már az első világháború kétségbeesett lövészárokharcait idézte. Május elején a japánok ellentámadást indítottak, melynek kifulladása után egy félszigeten kialakított, megerősített állásaikba vonultak vissza, sebesültjeiket kivégezték vagy sorsukra hagyták. A sziget elestét az amerikai hadvezetés csak majdnem egy hónappal később, 1945. június 23-án jelentette be, Okinavát a tisztogató hadműveletek lezárulta után, július 2-án nyilvánították biztonságosnak. A csata végét egyik parancsnok sem élte meg: Usidzsima június 16-án rituális öngyilkosságot követett el, Bucknerrel egy nappal később srapnel végzett; ő volt a háborúban elesett legmagasabb rangú amerikai katonatiszt.

A csendes-óceáni hadszíntér legvéresebb ütközetében 12 ezer amerikai katona esett el, 30 ezer sebesült meg, a japánok 102 ezer katonát vesztettek, és csak 7500-an estek hadifogságba. A sziget lakosainak egyharmada, 150 ezer ember is meghalt, őket a védők eleven pajzsnak használták, vagy öngyilkosságra kényszerítették. Az anyagi veszteségek csillagászati összegekre rúgtak: az amerikaiak 36 hajót és 763 repülőgépet, a japánok 16 hajót és 4 ezer repülőt vesztettek. Az iszonyú vérfürdő nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az amerikai hadvezetés végül a japán szigetek közvetlen megtámadása helyett az atombomba bevetése mellett döntött.

A japán kapituláció aláírása után Okinaván amerikai támaszpontok sora létesült. A sziget csak 1972-ben lett ismét japán terület, de ma is több tízezer amerikai katona állomásozik rajta.

Kapcsolódó Cikkek

  • Leves miatt bukott le egy gyilkos

    Leves miatt bukott le egy gyilkos

    Levesválasztása buktatott le egy gyilkost Indiában: a bűntett elkövetője ugyanis, aki ellopta áldozata személyazonosságát, vegetáriánus ételt kért egy kórházban.

  • Berlin sem osztja Tusk kvótaügyi véleményét

    Berlin sem osztja Tusk kvótaügyi véleményét

    A német kormány nem osztja az Európai Tanács elnökének, Donald Tusknak azt a véleményét, miszerint a menekültek európai uniós tagországok közötti elosztását szolgáló kvótarendszer nem érte el a célját, és a jövőben a tagállamok teljes egyetértésével kell dönteni az ügyben – mondta szerdán Berlinben egy német kormányzati forrás.