2018. május 28., hétfő
Emil, Csanád

Extra

8 milliárd forintot is érhet a világhírű festmény

Előzetes becslés szerint 15-20 millió font (6-8 milliárd forint) körüli leütési árat várnak a Sotheby’s egy júniusi aukcióján Édouard Manet Un bar aux Folies Bergere (A Folies Bergere bárja) című impresszionista remekművéért.

Az aukciósház hétfőn számolt be arról, hogy június 24-én tartják az árverést. Az 1881-ben készült olajfestmény a párizsi Folies Bergere varieté pincérnőjét ábrázolja, háttérben a mulató közönsége. A híres képet számos kiállításon láthatta már a közönség, legutóbb a brit Nemzeti Galériában Az impresszionizmus felfedezése című kiállításon.


“Ez Manet egyik leghíresebb témája, egyben a párizsi éjszakai élet klasszikus impresszionista ábrázolása” – méltatta a művet Philip Hook, a Sotheby’s szakértője. Hook úgy vélte, a kép egyike Manet legfontosabb, magánkézben lévő alkotásainak.

A témát a művész kétszer is megfestette, most a korábbi változatra fognak licitálni. A későbbi, nagyobb verzió a londoni Courtauld Galériában látható.

Az árverésre kerülő művet legutóbb 1994-ben bocsátották aukcióra, akkor 4,4 millió fontért kelt el.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek

  • Lotfi Begi: Alig alszunk az ikrek születése óta

    Lotfi Begi: Alig alszunk az ikrek születése óta

    Lotfi Begi, hazánk egyik leghíresebb DJ-jének 3 és fél éves kislánya mellé, tavaly megszülettek ikerfiai is. A lemezlovas elárulta, habár imádja a kicsiket bizony rengeteg feladattal és felelősséggel jár három gyermek nevelése, így nem szeretnének már több babát.

  • Hosszú Katinka apja: Gyerekes butaság, amit Shane csinál

    Hosszú Katinka apja: Gyerekes butaság, amit Shane csinál

    Gyerekes butaságnak tartja Hosszú Katinka édesapja, hogy Shane Tusup kiteregeti a magánéleti szennyest. István szerint miután tönkrement a pár kapcsolata, Katinka megkapta azt a gyengédséget Dudás Dani úszótól, amit Tusuptól egyáltalán nem.

  • Fojtással nyert a 61 éves Növényi

    Fojtással nyert a 61 éves Növényi

    Szombaton csapott össze a soroksári sportcsarnokban Növényi Norbert a harminc évvel fiatalabb ellenfelével, Makai Renátóval. A 61 éves olimpiai bajnok birkózó hónapok óta erre a pankrátor gálára készült.