2017. december 16., szombat
Etelka, Aletta

Belföld

Ál-titkosrendőrök 180 milliót raboltak

Különösen nagy értékre elkövetett rablás és más bűncselekmények miatt vádat emelt a Fővárosi Főügyészség három férfi ellen, aki a vád szerint 2013 novemberében csaknem 180 millió forint értékű készpénzt rabolt el egy vietnami állampolgártól.

Ibolya Tibor fővárosi főügyész az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt írta: a vádirat szerint az első- és a másodrendű vádlott 2013 őszén figyelt fel a vietnami férfire, aki az egyik IX. kerületi bankfiókban naponta nagyobb összegeket fizetett be. Elhatározták, hogy kirabolják.


Több alkalommal megfigyelték a sértettet, feltérképezték pénzszállítási szokásait. Harmadik társuk eközben a bűncselekmény elkövetéséhez fiktív adatokkal vásárolt egy gépkocsit.

Egy novemberi reggelen az elsőrendű vádlott két, máig ismeretlen társával – az erre a célra vett gépkocsival – megjelent a pénzintézet mélygarázsában, és kesztyűben, baseballsapkában várta a sértettet. A vietnami férfi leparkolt, az USA-dollárt és eurót tartalmazó táskájával kiszállt a járműből és elindult a pénzintézet felé.


A támadók ekkor hozzáléptek, egyikük lőfegyvernek látszó tárgyat fogott rá, miközben – rendőrségi jelvényre hasonlító tárgyat felmutatva – közölték vele, hogy titkosrendőrök és be kell vinniük a rendőrségre. A táskát elvették a férfitól, majd megmotozták, a kezét a háta mögött megbilincselték, a gépkocsijukba ültették, és kihajtottak a garázsból.

A sértettről a bilincset később levették, majd a XI. kerületben kiszállították a járműből, és otthagyták. Az elkövetők még ugyanabban a kerületben, a Szerémi úton megálltak és az autót kitakarították.

A vádlottak a vád szerint a zsákmányolt pénzt elosztották egymás között. A cselekmény elkövetésével a sértettnek okozott csaknem 180 millió forintos kár nem térült meg.

Kapcsolódó Cikkek

  • Negyedik éve csökken a szegénység mértéke Magyarországon

    Negyedik éve csökken a szegénység mértéke Magyarországon

    A KSH mérései azt mutatják, hogy negyedik éve “folyamatosan, minden dimenzióban” csökken a szegénység mértéke, mélysége, kiterjedése egyaránt Magyarországon – mondta Lakner Zoltán szociológus, a Szociálpolitikai Szemle főszerkesztője pénteken az M1 aktuális csatornán.

  • Matolcsy: Gazdaságtörténeti siker nyolc év alatt

    Matolcsy: Gazdaságtörténeti siker nyolc év alatt

    Tizenkét gazdaságtörténeti léptékű fordulatot hajtott végre 2010 óta Magyarország, a tartós felzárkózást meghatározó tizenharmadik, a versenyképesség terén szükséges fordulat is elindult, de még sok tennivaló van – írta Matolcsy György a Magyar Idők szombati számában.

  • Megadóztathatók a sokmilliós végkielégítések

    Megadóztathatók a sokmilliós végkielégítések

    Megfelelnek a nagy összegű végkielégítések magyar adószabályai az európai jogi elvárásoknak – a strasbourgi bíróság döntése kapcsán Völner Pál a Magyar Időknek úgy fogalmazott: a különadó bizonyos esetekben világosan kijelöli a köz szolgálatában állók kereseti lehetőségeit, egyúttal megvédi a társadalmat a korábbi igazságtalanságoktól.