2017. december 14., csütörtök
Szilárda

Életmód

Az érszűkület a fiatalokat is veszélyezteti

A szívkoszorúeret is érintheti

A szívkoszorúeret is érintheti

Az artériás érbetegségeket – köztük az érszűkületet- sokan az idősek betegségének gondolják, pedig a probléma korai stádiumait egyre gyakrabban diagnosztizálják a fiatalabbaknál is. Jó hír azonban, hogy időben történő életmódváltással, megfelelő kezeléssel sokat lehet tenni a javulásért. Ezekről a lehetőségekről dr. Kósa Éva, a Trombózisközpont angiológusa beszélt.

– Az érszűkület leggyakrabban az alsó végtagok szöveteit tápanyaggal és oxigénnel ellátó ereinek fokozatos beszűkülése majd elzáródása miatt alakul ki – magyarázza a szakember. –  A hosszútávon kezeletlen érszűkület nem csupán lábfájdalomhoz, a járás, a mozgás és az életminőség romlásához, hanem később fekélyek kialakulásához és akár a végtag elvesztéséhez is vezethet. Sokszor a betegek már előrehaladott stádiumban keresik fel a szakorvosokat, amikor járástávolságuk már nagymértékben lecsökkent, vagy amikor nyugalmi helyzetben lévő fájdalom, illetve fekély is kialakult. Ezért fontos a betegség mihamarabbi felismerése és megfelelő kezelése, illetve fontos felhívni a figyelmet a korai szűrés jelentőségére!


A 40-50 évesek esetében gyakran mozgásszervi, izom- és ízületi panaszokat sejtenek a lábfájdalom hátterében, pedig erős dohányzás, cukorbetegség, hipertónia vagy a magas vérzsír szint esetén – különösen, ha ezek közül egyszerre több kockázati tényező is jelen van-, az érbetegség már ebben a korcsoportban is kialakulhat. – Fontos, hogy az érrendszer egyik területén felismert szűkület estén gyakran az érrendszer egy másik részén is jelen lehet már a probléma, vagyis alsóvégtagi érszűkületben gyakran fordul elő például szívkoszorúér vagy az agyi érbetegség együttesen. Az egyes területi szűkületek ismert kockázati tényezői viszonylag hasonlók, az azonban tény, hogy az alsóvégtagi érszűkület egyik legfontosabb rizikófaktora a dohányzás – mondja dr. Kósa Éva, a Trombózisközpont angiológusa. Olykor az is előfordul, hogy az érszűkület nem okoz különösebb tüneteket, de típusos formában, lábfájdalomként jelentkezik, ami kezdetben terhelésre lép fel, és nyugalomban megszűnik. Emiatt az érszűkületet „kirakatnéző-betegségnek” is szokták nevezni.
Forrás: Trombózisközpont

Kapcsolódó Cikkek