2017. december 15., péntek
Valér

Belföld

Azért van, akinek megéri zenélni

Túl vagyunk a jogdíjak 2015-ös első nagy kifizetésén, az Artisjus megint milliárdokat osztott szét a zenészek között. Az öröm mégsem felhőtlen, hiszen amíg néhányan sokat kaszálnak, addig a többség pár ezer forintot kap csak kézhez. 

Mintegy 3,4 milliárd forint jogdíjat osztott szét a szerzők között az Artisjus május közepén – tudta meg a Lokál a szervezet kommunikációs igazgatójától. Tóth Péter Benjámin elmondta, ez az összeg a 2014-es év után járó pénzek durván 40 százalékát teszi ki, a fennmaradó pénzt az év folyamán utalják át. Összesítve tehát durván 8,5 milliárd forint ütheti a művészek markát az előző év teljesítménye után. Ez közel 200 millió forinttal haladja majd meg a tavalyi kifizetéseket.


zene

Sok hűhó semmiért

A zenés produkciók után járó ellenszolgáltatás tetemesnek tűnik, azonban árnyalja a képet, hogy a jogdíjakat 9712 szerző között terítették szét. Érdekes, hogy tavaly ilyenkor még kevesebb mint 164 ezer mű kapcsán ítéltek meg jogdíjat, ez idén már meghaladta a 180 ezret.

Azt, hogy az egyes kifizetések között mekkora aránytalanságok húzódnak, jól mutatja, hogy a májusi adatok szerint egy millió forint feletti járandósággal csupán 348-an büszkélkedhetnek, ezer forint alatti összegnek viszont már több mint 1800-an örülhettek. Az alkotók csaknem fele (4052 fő) ezer és húsz ezer forint közötti jogdíjat vihetett haza. Lapunk rákérdezett, de Tóth nem árulta el, hogy mekkora volt a legmagasabb megállapított juttatás.


Szerzői jogdíjak felosztása (2015. május)

Kifizetési kategóriák (forint)Szerzők száma (fő)
1.000.000 felett348
500.000 – 999.999280
200.000 – 499.999675
100.000 – 200.000638
50.000 – 100.000710
20.000 – 50.0001182
5.000 – 20.0002010
1.000 – 5.0002042
1.000 alatt1827
Összesen:9712

forrás: Artisjus

Kapcsolódó Cikkek