2017. december 18., hétfő
Auguszta

Belföld

Bezár a Nyugati, így változik a közlekedés

2015. június 22. (hétfő) és július 5. (vasárnap) között a MÁV ideiglenesen lezárja a Nyugati pályaudvart. A Rákospalota-Újpest, Rákosrendező, Zugló és Kőbánya-Kispest vasútállomáson várható megnövekvő utasforgalom miatt az alábbi közlekedési változásokra kell számítani. Az érintett vasútállomásoktól, a belváros könnyebb megközelíthetősége érdekében módosul a 25-ös, a 30-as, a 30A, a 32-es, a 225-ös és a 230-as autóbusz közlekedése, 14A jelzéssel pedig autóbusz közlekedik Újpest–Központ M és Rákospalota–Újpest vasútállomás között.

Budapest, 2015. március 24. A műemléki védettség alatt álló irányítótorony a Nyugati pályaudvaron 2015. március 24-én. MTI Fotó: Máthé Zoltán

MTI Fotó: Máthé Zoltán

A Nyugati pályaudvar lezárásának ideje alatt a BKK egyes járatain elfogadják a vasúti jegyeket és bérleteket, de csak azokat, amelyek Budapest-Nyugati pályaudvarra, mint kiindulási vagy célállomásra lettek kiállítva. Ezek a jegyek és bérletek Rákospalota-Újpest, valamint Kőbánya-Kispest és a Nyugati pályaudvar között közlekedő BKK járatokra érvényesek.


A közösségi közlekedési változásokról és a kedvencnek jelölt járataikról folyamatosan frissülő, személyre szabott információk érhetők el mobiltelefonon a BKK Info alkalmazáson keresztül, valamint a BKK INFO oldalán, a www.bkkinfo.hu címen. A járatfigyelő funkcióra feliratkozva a leggyakrabban használt vagy tetszőlegesen kiválasztott járatról/járatokról az összes információt azonnal megkapják akár e-mailen is. A Budapesti Közlekedési Központ webes, illetve iOS, Android és Windows mobilfelületen is elérhető utazástervezőjével pedig a FUTÁR valós idejű adatai alapján tervezheti meg utazását a BKK honlapján, a http://futar.bkk.hu címen, vagy letölthető alkalmazás segítségével, mely a járatok valós helyzetének térképes nyomon követésére is alkalmas.

A Nyugati pályaudvar lezárásakor érvényes vasúti menetrendről és a változásokról tájékozódhatnak a www.mavcsoport.hu címen és a Vonatinfó alkalmazáson, illetve a MÁVDIREKT helyi tarifával hívható vonalán, a 06 40 49 49 49-es telefonszámon.


Indulás előtt érdemes tájékozódni a pillanatnyi közlekedési lehetőségekről és a tervezett változásokról is.

Budapesti Közlekedési Központ és MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság

Részletes információk

A Nyugati pályaudvar lezárása idején az érintett vasútállomásokat az alábbi járatokkal lehet megközelíteni:

Rákospalota-Újpest vasútállomás

A vasútállomásra a 12-es, a 14-es, 14A és a 14E villamospótló busszal, valamint a 270-es autóbusszal lehet eljutni Újpest-Központ metróállomástól.

 

Június 27-én (szombaton) és 28-án (vasárnap) az M3-as metró felújítása is zajlik az újpesti szakaszon, így a 14E villamospótló autóbuszok Árpád híd metróállomásig meghosszabbítva közlekednek.

 

Rákosrendező vasútállomás

 

A lezárás ideje alatt a 30-as, a 30A és a 230-as autóbusz a Szegedi úton mindkét irányban terelve közlekedik, megáll Rákosrendező vasútállomásnál.

 

A Szőnyi úton a Teleki Blanka utca megállóhelyen a Mexikói út M irányában megáll a 25-ös és a 225-ös autóbusz, a 74A trolibusz, valamint mindkét végállomás felé terelve közlekedő 32-es autóbusz is.

 

Zugló vasútállomás

A Zugló vasútállomást érintő járatok, azaz az 5-ös, a 7-es, a 7E, a 107-es, a 110-es, a 112-es, a 133-as, a 233-as és a 239-es nappali, és a 907-es, a 973-as és a 979-es éjszakai busz mellett az 1-es villamossal lehet utazni. A villamosok az iskolaszüneti menetrend szerint közlekednek. Amennyiben szükséges, munkanapokon csúcsidőben (reggel 6 és 9, valamint 14 és 19 óra között) tartalékszerelvény tud forgalomba állni.

 

Kőbánya-Kispest vasútállomás

A belváros és a Kőbánya-Kispest vasútállomás között kapcsolatot nyújtó M3-as metró az iskolaszüneti menetrend szerint közlekedik. Amennyiben szükséges, munkanapokon csúcsidőben (reggel 6 és 9, valamint 14 és 19 óra között) tartalékszerelvény tud forgalomba állni.

 

14A pótlóbusz

 

  1. június 22-én (hétfőn) az első járat indulásától június 26-án (pénteken) az utolsó járat indulásáig, valamint június 29-én (hétfőn) az első járat indulásától július 5-én (vasárnap) az utolsó járat indulásáig Újpest-Központ metróállomás és Rákospalota-Újpest vasútállomás között szállítja az utasokat. A június 27-28-ai hétvégén a járat nem közlekedik, mivel az M3-as metró pótlása miatt akkor a 14E járat közlekedik sűrűbben az Árpád híd M-ig.

A fenti időszakban a 14A pótlóbusz Rákospalota-Újpest vasútállomás felé az Újpest-Központ M–István út–Árpád út–Szilágyi utca–Rákospalota-Újpest vasútállomás útvonalon halad, és az alábbi megállókban áll meg:

 

  • Újpest-Központ M: a 12-es, a 14-es, a 14E, a 30-as, a 30A és a 230-as autóbusz megállóhelyén;
  • Újpest-Központ M: a 14E, a 104-es, a 104A, a 204-es, a 196-os, a 196A, a 950-es és a 950A autóbusz megállóhelyén;
  • Rákospalota-Újpest vasútállomás: ideiglenes megállóhelyen a vasútállomás felvételi épülete előtt a szervizúton.

 

A fenti időszakban a 14A pótlóbusz Újpest-Központ metróállomás felé a Rákospalota-Újpest vasútállomás–Szilágyi utca–Árpád út–István út–Újpest-Központ M útvonalon halad, és az alábbi megállókban áll meg:

  • Rákospalota-Újpest vasútállomás: ideiglenes megállóhelyen a vasútállomás felvételi épülete előtt a szervizúton;
  • Rákospalota-Újpest vasútállomás: a 12-es, a 14-es, a 14E, a 96-os és a 270-es autóbusz megállóhelyén;
  • Újpest-Központ M: a 14E, a 996-os és a 996A autóbusz megállóhelyén;
  • Újpest-Központ M: a 14E autóbusz leszállóhelyén.

 

30-as, 30A és 230-as autóbusz

 

A Nyugati pályaudvar lezárása idején a 30-as, a 30A és a 230-as autóbusz sűrűbben, a tanítási időszakban érvényes követési idővel, mindkét irányban módosított útvonalon közlekedik.

 

A 30-as, a 30A és a 230-as autóbusz a Keleti pályaudvar metróállomás felé a Reitter Ferenc utcában a Szegedi útig a menetrend szerint, majd a Szegedi út–Dévényi utca–Vágány utca terelt útvonalon közlekedik. Megálló nem marad ki. A buszok megállnak a Rákosrendező vasútállomás ideiglenes megállóhelyen, a Szegedi úton a Dévényi utca kereszteződése előtt.

 

A 30-as, a 30A és a 230-as autóbusz Káposztásmegyer, Mogyoródi-patak; Megyer, Szondi utca; illetve Káposztásmegyer, Aquaworld felé a Vágány utcában a Szent László útig a menetrend szerinti, majd a Dévényi utca–Szegedi út–Reitter Ferenc utca terelt útvonalon halad. A buszok a Rákosrendező vasútállomás ideiglenes megállóhelyen, a Szegedi úton a Dévényi utca kereszteződése után, majd a Szegedi út megálló helyett ideiglenes megállóhelyen, a Szegedi úton a Reitter Ferenc utca kereszteződése előtt állnak meg.

32-es autóbusz

A Nyugati pályaudvar lezárása idején a 32-es autóbusz mindkét irányban módosított útvonalon közlekedik.

A 32-es autóbusz az Örs vezér tere M+H felé a Kacsóh Pongrác úton a Horvát Boldizsár utcáig a menetrend szerinti, majd a Mexikói út–Szőnyi út–Ógyalla köz–felüljáró–Nagy Lajos király útja terelt útvonalon halad. Az Amerikai út (Mexikói út M) megálló kimarad.

 

A buszok az alábbi megállókban állnak meg:

 

  • Mexikói út M: az M1-es metrópótló busz kijelölt megállóhelyén a Mexikói út M autóbusz-állomáson;
  • Teleki Blanka utca: ideiglenes megállóhelyen a Szőnyi úton, a Teleki Blanka utca kereszteződése előtt.

 

A 32-es autóbusz az Árpád híd M felé a Kacsóh Pongrác útig a menetrend szerinti, majd az Ógyalla köz–Szőnyi út–Kacsóh Pongrác út terelt útvonalon halad. A buszok a 25-ös autóbusz, valamint a 74-es és a 74A trolibusz Teleki Blanka utca megállójában állnak meg.

 

225-ös autóbusz

 

A Nyugati pályaudvar lezárása idején a 225-ös autóbusz a Mexikói út M irányában a 25-ös autóbusz, valamint a 74-es és a 74A trolibusz Teleki Blanka utca megállójában is megáll, Rákospalota, Székely Elek utca irányában pedig a menetrend szerinti útvonalon közlekedik.

 

Díjszabási tudnivalók

A MÁV-START Zrt. által kiállított vasúti jegyek és bérletek az alábbiak szerint jogosítanak utazásra a BKK járatain a Nyugati pályaudvar lezárása idején:

 

A Budapest Nyugati pályaudvarra, mint kiindulási vagy célállomásra kiállított jegyek és bérletek az utazási iránytól függően érvényesek az alábbiak szerint:

 

  • A Cegléd, Lajosmizse irányából vagy irányában a Kőbánya-Kispest vasútállomás és a Nyugati pályaudvar közötti szakaszon az M3-as metró Kőbánya-Kispest–Nyugati pályaudvar vonalszakaszán.
  • A Szob, Vác, Vácrátót irányából vagy irányában a Rákospalota-Újpest vasútállomás és a Nyugati pályaudvar közötti szakaszon
    • a 14A  járat teljes hosszán,
    • a 12-es és 14-es járaton Rákospalota-Újpest vasútállomás és Újpest-Központ M (Munkásotthon utca) között,
    • a 14E és 270-es járaton a Rákospalota-Újpest vasútállomás és Újpest-Központ M között,
    • az M3-as metróvonalon Újpest-Központ és a Nyugati pályaudvar között,
    • június 27-én és 28-án az M3-as metró helyett pótlóbusz közlekedik Újpest-Központ és az Árpád híd között, ezért ezen a hétvégén a 14E járat Újpest-Központ M helyett az Árpád híd M végállomásig közlekedik. Ekkor a MÁV-START Zrt. által kiállított vasúti jegyek és bérletek a 14E járaton az Árpád híd M végállomásig érvényesek, de az M3-as metrópótlók is igénybe vehetők velük.

 

Ha a vasúti bérlet vagy jegy Budapesten történő átutazásra szól a fenti irányok között (pl. Göd–Lajosmizse Budapesten keresztül), akkor azok a jegyek vagy bérletek a leírtak szerint jogosítanak a Rákospalota-Újpest vasútállomás és Kőbánya-Kispest vasútállomás közti szakaszon a BKK szolgáltatásainak igénybevételére.

Vonatközlekedés a Nyugati pályaudvar felújítása idején

A Nyugati pályaudvar lezárása idején, 2015. június 22. (hétfő) és július 5. (vasárnap) között a MÁV-START Zrt. által kiadott menetrendek szerint:

 

  • A 70-es vasútvonal (Budapest-Nyugati–Göd–Vác–Szob) személy- és zónázó vonatait a 100a vasútvonalon (Budapest-Nyugati–Cegléd–Szolnok) közlekedő vonatokkal összekötik, A zónázó vonatok Z57-es jelzéssel Szob és Cegléd között közlekednek, Rákosrendezőt nem érintik. A két vasútvonal elővárosi személyvonatai S57-es jelzéssel Vác és Monor között járnak, Rákosrendezőn kb. 20 percet várakoznak.
  • A szobi gyorsított (G70) és bizonyos váci személyvonatok (S70) csak Rákospalota-Újpestig vagy Rákosrendezőig járnak.
  • Cegléd felől az S20, S50, S51 jelzésű személyvonatok csak Zuglóig vagy Rákosrendezőig közlekednek.
  • A 71-es vasútvonalon (Budapest-Nyugati–Vácrátót–Vác) közlekedő S71 és G71 jelzésű vonatok fővárosi végállomása Rákospalota-Újpest.
  • A Budapest–Debrecen–Nyíregyháza és a Budapest–Miskolc–Nyíregyháza vonalon közlekedő „kör” InterCity vonatok, valamint a záhonyi IC vonatok Budapest-Nyugati pályaudvar helyett Zugló megállóhelyig közlekednek és onnan is indulnak. A Budapest-Nyugati–Záhony vonalon közlekedő gyorsvonatok Kőbánya-Kispestről indulnak, és oda érkeznek.

A szegedi IC vonatok a Nyugati helyett Kelenföld állomásra érkeznek, és onnan indulnak Kőbánya-Kispest érintésével. A Kőbánya-Kispest–Székesfehérvár viszonylatú G43-as gyorsított vonatok csak Kelenföld és Gárdony között közlekednek. A kimaradó Kőbánya–Kispest–Kelenföld szakaszon pótjegy nélkül, az InterCity vonatokon utazhatnak tovább az utasok. A Kőbánya-Kispest–Tárnok közötti S36-as személyvonatok Kelenföld–Tárnok között járnak. A Budapest–Lajosmizse vonalon – pályafelújítás miatt – az S21 jelzésű vonatok helyett Kőbánya-Kispest és Ócsa között 2015. augusztus 19-ig vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat.

Kapcsolódó Cikkek

  • Százmilliós kedvezményt kapott Simicskától a Jobbik

    Százmilliós kedvezményt kapott Simicskától a Jobbik

    Egy nevetségesen alacsony bérleti díjnak megfelelő árért kapott Simicska Lajos cégeitől plakáthelyeket a Jobbik, szinte ajándékba. Miközben a párt a rájuk váró 661 milliós ÁSZ-büntetés ellen szervezett tüntetést, kiderült: nem csupán a bérléskor, hanem a későbbi tulajdonátruházáskor is botrányosan kedvező feltételekhez jutott a Jobbik.

  • Hideg, téli idő várható a jövő héten

    Hideg, téli idő várható a jövő héten

    Hideg, téli idő várható a jövő héten. A leghidegebb órákban mínusz 10 Celsius-fok körüli értékek is lehetnek, s a maximumok is fagypont körül alakulnak. Többször várható havazás is, Szenteste napján inkább napsütéses idő várható – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.

  • Fidesz: Ma már nemzeti egység van a kettős állampolgárság tekintetében

    Fidesz: Ma már nemzeti egység van a kettős állampolgárság tekintetében

    A szélsőséges pártok véleményétől eltekintve ma már nemzeti egység van a kettős állampolgárság tekintetében, a honosítással a határon túli magyarság közjogi értelemben is a magyar nemzet részévé válhatott – mondta el a Fidesz frakcióvezetője vasárnap budapesti sajtótájékoztatón.