2017. december 16., szombat
Etelka, Aletta

Extra

Bikinis és extrém szépségek

A Miss Universe Hungary 16 döntőseinek utolsó nagy megmérettetésén járt a Lokál. A lányoknak nem csak tökéletes alakjukat, de ügyességüket is meg kellett mutatnia a Miss Bikini és a Miss Extrém előversenyeken.

Lapunk megjelenésekor még nem lehet tudni, ki nyeri el a Miss Universe Hungary címet. Az esemény szervezője, Vajna Tímea szerint azonban a legfontosabb, hogy intelligens és alázatos legyen a jövendőbeli királynő. – A személyes castingokon azt is figyeltük, mennyire bájosak, mosolygósak és “királynői alkatúak” a lányok. A nyelvtudás és az iskolázottság is fontos szempont volt, minimum középfokú végzettség kellett  a döntőbe jutáshoz – árulta el Tímea, aki azt is hozzátette, ennyi lány között óhatatlanul volt néhány feszült pillanat is. – Az egyik lány szóvá tette például, hogy egy másik döntős miért viselhette a saját bikinijét. De akadt olyan is, aki úgy érezte, vetélytársa túl sokszor szerepel a médiában. Ezek még beleférnek, olyan lányok viszont már nincsenek versenyben, akik túlzásba vitték, és megbántották a többi lányt – mesélte Vajna Tímea.

Miss Universe Miss Bikini és Miss Extrém választás , Vajna Timea   (Fotó: Máté Krisztián)

Miss Universe Miss Bikini és Miss Extrém választás    (Fotó: Máté Krisztián)

Kapcsolódó Cikkek