2017. december 13., szerda
Luca, Otília

Extra

Megint romlott Czeizel állapota

Az ismert orvos-genetikusnak sajnos ismét romlott a vérképe, ezért az sem elképzelhetetlen, hogy be kell feküdnie a kórházba. Addig azonban nem hagy fel a munkával és dolgozik, ameddig csak tud.

Budapest, 2014. szeptember 12. Czeizel Endre orvos, genetikus beszél a nevéhez fûzõdõ magzatvédõ vitamint népszerûsítõ sajtótájékoztatón Budapesten, a Szent Margit Kórházban 2014. szeptember 12-én. MTI Fotó: Bruzák Noémi

MTI Fotó: Bruzák Noémi

-Májusig kaptam haladékot – mondta néhány héttel ezelőtt Czeizel Endre, aki amint egy kicsit jobban lett, már bele is vetette magát a munkába. Megkeresésünkkor is épp genetikai tanácsadást tartott, és bár állapotáról nem szeretett volna beszélni, annyit elmondott, ismét vérvizsgálatok várnak rá. – Most nem vagyok a legjobb állapotban, rossz a vérképem ezért újra be kell mennem a kórházba – mondta szűkszavúan a professzor. Czeizel április közepén, 80. születésnapi ünnepségén jelentette be, hogy leukémiája kiújult, és kórházi kezelésre szorul. A genetikus évek óta küzd a súlyos betegséggel, áprilisban pedig úgy döntött, ismét aláveti magát a kemoterápiás kezeléseknek, amit korábban még határozottan elutasított. Akkor azt mondta, az elmúlt időszak meggyőzte őt arról, hogy ne adja fel a harcot, és tovább küzdjön a rák ellen. Jóllehet Czeizel bízik a túlélésben, szakemberként reálisan gondolkodik. Korábban azt is elárulta, már a végrendeletét is megírta, hogy mindent elrendezzen maga körül a végső búcsú előtt. Ez persze nem meglepő, hisz a három felnőtt mellett két kisgyermeke is van. Legkisebb fia, Andris nyolcéves, kislánya, Fanni mindössze néhány hónapos. A kicsik édesanyja, Dóra az ügyvezetője annak a Kft.-nek, ami valószínűleg forgalmazza majd Czeizel magzatvédő vitaminját is, amelyen még nagybetegen is dolgozott. A professzor egyelőre azonban nem a jövőn rágódik, csakis a jelennel foglalkozik. Amíg ereje engedi, dolgozik, hisz sosem tagadta, a családja mellett ez az, ami életben tartja…


Van remény az anyáknak!

A genetikus erőt ad azoknak a nőknek is, akik évekig hiába várnak a gyermekáldásra, és a különböző beavatkozások sem segítenek rajtuk. Legutóbb Tatár Csilla árulta el, hogy az első sikeres inszeminációt követően a hetedik hét után elvesztette a babáját. Válása után nem sokkal azonban Csilla bejelentette, pár hónap múlva édesanya lesz, és a baba orvosi segítség nélkül fogant. Czeizel Endre szerint ilyen eseteknek szinte mindig lelki háttere van.


– A praxisom alatt hat olyan házaspár volt, akik örökbefogadtak. Emlékszem, az egyik asszony minden menstruáció előtt, sőt minden szeretkezésnél aggódott. Az járt a fejében, most vajon sikerül-e. Érdekes, hogy bár korábban sikertelenül próbálkoztak, az örökbefogadás után több édesanyának is természetes úton született babája.

Kapcsolódó Cikkek

  • Ők a legjobbak az idén a Filmesek Céhe szerint

    Ők a legjobbak az idén a Filmesek Céhe szerint

    Idén is kihirdette a Hollywoodi Filmesek Céhe az általuk legjobbnak ítélt színészi alakításokat. A jelöltek között ott van a favoritnak számító Gary Oldman, Timothee Chalamet , Judi Dench és Sally Hawkins is, de olyan meglepetés jelöltek is befértek a listába, mint Steve Carrell és Woody Harrelson is.

  • Imádják a szerelmes tiniket a filmkritikusok

    Imádják a szerelmes tiniket a filmkritikusok

    Idén két huszonéves is hazaviheti élete első Oscar-díját a világ filmkritikusai szerint. A kétszeres Oscar-jelölt Saoirse Ronan és az újonc Timothée Chalamet számtalan díjat nyertek már az idei díjátadó szezonban, legutóbb a Chicago-i Filmkritikusok díját.

  • Mindenki odáig van az új Star Wars-filmtől

    Mindenki odáig van az új Star Wars-filmtől

    Szerdán mutatták be a magyar mozik a Star Wars-saga legújabb, immár VIII. részét. Az utolsó Jedik máris minden rekordot megdöntött, a hazai forgalmazók szerint az űreposz korábbi filmjei közül egyikre sem kel el ennyi jegy már elővételben.

  • A Dal 2018: Talán az eddigi legerősebb mezőny

    A Dal 2018: Talán az eddigi legerősebb mezőny

    Talán az eddigi legerősebb mezőny jött össze a jövő évi versenyre A Dal történetében. Erről két zsűritag, Frenreisz Károly és Mező Misi beszélt az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.