2017. december 14., csütörtök
Szilárda

Külföld

Felgyújtotta magát egy férfi a japán szupervonaton

Tűz ütött ki és sűrű füst keletkezett kedden a japán Sinkanzen gyorsvasút egyik szerelvényén, miután egy férfi felgyújtotta magát. Az elkövető belehalt sérüléseibe, egy további utas meghalt és legalább húszan megsérültek – számolt be kedden a helyi média.

Az incidens miatt a Sinkanzen összes járatát leállították Tokió és Oszaka között.

A japán média értesülései szerint a sérültek közül ketten súlyos, mások enyhébb füstmérgezést kaptak.


A mintegy ezer utast szállító szerelvény Odavara város körzetében vészleállást hajtott végre a tűz miatt. A lángok az első, vezetőállásos kocsiban csaptak fel.

Az NHK japán közszolgálati tévé jelentése szerint a kocsit ellepte a füst, a szerelvényen lekapcsolták az áramot. A keletkezett tüzet eloltották, és az utasokat leszállították a vonatról.

A vonatot működtető JR Tokai vállalat szóvivője azt mondta, az egyik utas olajat öntött a fejére, majd felgyújtotta magát. Tettének oka egyelőre nem ismert.

A szerelvény a fővárosból, Tokióból tartott az ország középső részén fekvő Oszakába.

Nagyon ritkán történnek balesetek a japán gyorsvonatokon. A Sinkanzenen a múlt század hatvanas éveiben történt szolgálatba állítása óta szinte nem volt jelentősebb baleset.

Kapcsolódó Cikkek