2017. december 17., vasárnap
Lázár, Olimpia

Extra

Hajdú B. István a közmédiához igazolt

Hajdú B. István lett a közmédiai új sportriportere, aki a július 18-án induló M4 sportcsatornán látható Bajnokok Ligája-mérkőzéseket is közvetíti majd.

Az ismert kommentátort bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a szombati finn-magyar labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőt már Hajdú B. István tolmácsolásában élvezhetik a nézők.

Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója azt mondta, Hajdú B. István tulajdonképpen visszatér a közmédiába, hiszen korábban már dolgozott a köztelevíziónál, az elmúlt években pedig a közszolgálati rádió műsoraiban tűnt fel.


Hajdú B. István úgy fogalmazott, a sors furcsa fintora, hogy 2000-ben épp egy sportcsatorna indulása miatt hagyta el a köztelevíziót, s most ugyanilyen okból tér vissza.

“Új és színvonalas sportcsatorna látszik kibontakozni, s abban reménykedem, hogy az M4-en talán megadatik nekem és kommentátortársaimnak is, hogy a magyar futballválogatott Európa- vagy világbajnoki mérkőzéseit közvetíthessem” – nyilatkozta a sportriporter.


Vobeczky Zoltán, az MTVA sportfőszerkesztője azt mondta, az új sportcsatornán rengeteg élő műsor lesz látható, s bízik abban, hogy az adó nemcsak új, de versenyképes is lesz.

“Hétköznaponként 16 órától jelentkezünk élő műsorfolyammal, hétvégén pedig gyakorlatilag reggeltől estig igyekszünk szórakoztatni a nézőket” – jelentette ki Vobeczky. Hozzátette, valamennyi magyar sportszövetséggel tárgyaltak, így biztosított, hogy a hazai sportolókat minél közelebb tudják hozni a közönséghez.

Kiemelte, a BL-közvetítések során keddenként és szerdánként is első választóként igyekeznek majd a legizgalmasabb mérkőzéseket sugározni, de a nézők felvételről is láthatnak majd összecsapásokat, s jelentkeznek összefoglalókkal is. A július 26-i Forma-1-es Magyar Nagydíj már az M4-en lesz látható, továbbá a pénteki szabadedzéseket, illetve a betétfutamokat is élőben sugározzák. A csatorna jövőbeli húzóműsorainak a jövő évi riói olimpiát és a hazai labdarúgó-bajnokság közvetítéseit jelölte meg.

Kapcsolódó Cikkek