2017. december 14., csütörtök
Szilárda

Program

Kiemelkedő évadot zárt a Vígszínház

Kiemelkedően sikeres évadot zárt a Vígszínház – mondta Eszenyi Enikő igazgató, aki a hétfői évadzáró társulati ülésen ismertette: a színház 617 előadását mintegy 353 ezer néző látta.

Budapest, 2015. június 5. Eszenyi Enikő, a Vígszínház igazgatója a 2015/16-os évad sajtótájékoztatóján a Pesti Színházban 2015. június 5-én. Mellette Marton László, a színház főrendezője (b) és Lukács Sándor színművész (j). MTI Fotó: Kallos Bea

MTI Fotó: Kallos Bea

A most záruló évad 617 előadásából 254-et a Vígben, 255-öt a Pestiben és 108-at a Házi Színpadon játszottak, összesen 352 973 nézőjük volt, ez 928 nézővel több mint tavaly – mondta az igazgató.


Tizenegy bemutatót tartottak: ötöt a Vígben, négyet a Pestiben, kettőt a Házi Színpadon. Hangsúlyozta: büszkék arra, hogy egy ilyen igényes műsorral, amelyben négy magyar darab is szerepel, ilyen nézőszámot értek el.

Kiemelte: a Vígszínházban A Mester és Margarita című előadást 29 975-en látták, a Pesti Színházban A testőr volt a legnézettebb, 13 601 néző látta. A legtöbbet játszó színész Fesztbaum Béla volt, aki 178 alkalommal lépett színpadra az évadban.


Mint mondta, a társulat sokat utazott, jártak Pilsenben, Pozsonyban, Kolozsváron és Szentpéterváron, és a Vígszínház is vendégül látott több előadást, köztük szentpétervári, kolozsvári és székesfehérvári produkciót.

Eszenyi Enikő kiemelte: a Vígszínházat felvette tagjai közé az Európai Színházak Uniója (UTE), amely a legjobb európai színházakat fogja össze, és célja a tagszínházak közötti kommunikáció erősítése, közös kulturális programok, fesztiválok szervezése. Mint mondta, egyetlen magyar színházként a Vígszínház képviseli hazánkat a szervezetben.

Hozzátette: repertoárjuk európai összehasonlításban is megállja a helyét. Mint mondta, a Robert Wilson által rendezett 1914 című nemzetközi produkcióban való részvételük is nemzetközi elismertségüket mutatja.

A társulati létről szólva az igazgató kiemelte: különleges érték a társulat, vigyázni kell rá. A jövőben is azért küzdenek, hogy ezt megőrizzék, hiszen a Vígszínháznak erős, összetartó és dinamikus társulata van, amely igazi szellemi alkotó műhelyként működik – mondta.

Csóti József gazdasági igazgató kiemelte: fontosnak tartják, hogy akik a társulat tagjai, munkaviszonyban álljanak foglalkoztatásban a Vígszínházzal, mert ez szociális biztonságot ad a társulati tagoknak.

A színház gazdasági helyzetéről elmondta: az alaptámogatás nem emelkedett, a jegybevétel évek óta nem változik, mivel a kapacitásaikat teljesen kihasználják, az előadások teltházzal mennek, és ennél többet játszani már nem tudnak.

Tájékoztatása szerint a miniszteri keretből is kapott támogatást a színház, és a Fővárosi Önkormányzattól is kaptak erre az évre szóló többlettámogatást, ez konszolidálja a 2015. évi költségvetésüket. Mint mondta, a TAO-támogatásnak továbbra is meghatározó szerepe van. Kiemelte: takarékosan kell gazdálkodniuk, csak a legszükségesebb beruházásokat valósítják meg.

Eszenyi Enikő köszöntötte a társulat hűséges tagjait, köztük Halász Juditot, aki 50 éve, Kern Andrást, aki 45 éve és Hegedűs D. Gézát, aki 40 éve a Vígszínház tagja.

Az évadzárón díjakat is átadtak. A Vígszínház egykori igazgatója, Roboz Imre emlékére alapított elismerést – amelyet a színház művészeiből álló zsűri ítéli oda annak a művésznek, aki kiemelkedő teljesítményével, kreatív munkájával emelte a Vígszínház művészi rangját – Lukács Sándor érdemelte ki.

A társulatért végzett munkájáért, kimagasló művészi teljesítményéért Vígszínház-díjat kapott Halász Judit és Kern András színművész, Dömölky Dániel fotóművész, valamint Szabó Ádám grafikus.

Az Ajtay Andor-emlékdíjat – amelyet az a két színész kap, aki az évadban a legjobb alakítást nyújtotta – Börcsök Enikő és Hegedűs D. Géza vehette át. A Vígszínház egykori direktora emlékére alapított Harsányi Zsolt-emlékdíjat Harkányi Endre színművésznek ítélték oda.

A Vígszínház színésze, Szathmáry István emlékére alapított A kis csillag is csillag-díjat – Karácsonyi Zoltán nyerte el. A Varsányi Irén-emlékgyűrűt – amelyet két évente titkos szavazással ítélnek oda a társulat egy színésznőjének – Járó Zsuzsa vehette át.

Az évadzárón megemlékeztek a társulat ebben az évadban elhunyt tagjairól, Pap Vera színművészről és Gajda Róbert fővilágosítóról.

A társulattól elszerződik Deres Péter dramaturg, Géczi Zoltán, Lajos András, Mészáros Máté, Réti Adrienn és Varju Kálmán színművész. A következő évadban tizenegy fiatal művész szerződik a színházhoz, a 120., jubileumi évadban tíz bemutatóra készülnek.

Kapcsolódó Cikkek