2018. május 28., hétfő
Emil, Csanád

Program

Kultúrfieszta Harcsa Veronikával

Kapolcs stáj Harcsa Veronika

Harcsa Veronika megzenésített verseket énekel

Június 3-7 között ötödik alkalommal rendezik meg Budapesten a Margó Irodalmi Fesztivált, csupa rendhagyó, izgalmas eseménnyel: felolvasó és szerzői estek, koncertek, könyvbemutatók, slam poetry, igazmondó show és Irodalom éjszakája – több tucatnyi program és akció, öt napon át.

– A Petőfi Irodalmi Múzeum lesz a központja az ötnapos kultúrfiesztának, ahol idén nagyon sok fiatal és elismert költő és író vesz részt a különböző eseményeken – vezet be a részletekbe Kulcsár Andrea, a Margó szervezője. – Új műfajok és alkotók, műhelyek és formációk kerülnek a figyelem középpontjába, slammerek és költők közreműködésével újragondoljuk a hagyományt, foglalkozunk az ifjúsági irodalommal, zenészek és írók együttműködéséből egyedi esteket valósítunk meg, jelen lesznek a “tényirodalom”, azaz a szépirodalmat és a nonfictiont ötvöző irodalmi műfaj nemzetközileg elismert lengyel képviselői, és vadonat új produkciókat állítunk színpadra – teszi hozzá a szervező.


A Dumaszínház új műsora, A sántakutya, a 10 éves Aegon-díj nyerteseit látja vendégül, hogy sztorizzanak saját életükről, alkotásról, válságról és sikerről, fordulópontokról, döntésekről és választásokról – őszintén. A hagyományok szerint a Margón kap teret az előző év Aegon-díjasának önálló estje: Péterfy Gergely A kitömött barbár című művéért nyerte el az év könyve díjat. Különlegesnek ígérkezik Harcsa Veronika koncertje is, aki József Attila, Kosztolányi Dezső, Babits Mihály, Weöres Sándor és Nemes Nagy Ágnes költeményeit énekli.

Kapcsolódó Cikkek

  • Ingyenes sportos vakáció várja a diákokat a fővárosban

    Ingyenes sportos vakáció várja a diákokat a fővárosban

    Ötödik alkalommal rendezi meg Budapest Főváros Önkormányzata az „Iskolakapun kívüli programok” keretében az immár hagyományosnak mondható „Sportos vakáció a városban” elnevezésű eseménysorozatot, amely során a nyári szünidő két és fél hónapja alatt ingyenes mozgásos, művészeti, játékos, vetélkedős és sportprogramokon vehetnék részt az általános és középiskolás fiatalok.

  • Dorian Gray arcképét festették meg diákok

    Dorian Gray arcképét festették meg diákok

    Az Oscar Wilde legendás regénye nyomán készült, Dorian Gray című musicalünkhöz kapcsolódóan a Kisképző (Képző- és Iparművészeti Szakgimnázium) tanulói nem kisebb feladatra vállalkoztak, minthogy elkészítsék „Dorian Gray arcképét”.

  • A Duna összeköt! Ezek a pazar nyári programok várnak Budapesten

    A Duna összeköt! Ezek a pazar nyári programok várnak Budapesten

     A főváros nyári, Dunához kapcsolódó kulturális és sportrendezvényeiről: a Szabihídról, Szabad Tér Színház és a Margitszigeti Szabadtéri Színpad 80. évadjáról, a Dunapest Fesztiválról, valamint a Budapest Urban Games – városi sportok fesztiváljáról számoltak be a humán főpolgármester-helyettes mellett a projektgazdák ma a Bálna Budapestben megrendezett sajtótájékoztatón.

  • VIP-vendégeket keres a The Chainsmokers

    VIP-vendégeket keres a The Chainsmokers

    Magyar fiatalokért kampányol a Dj Duó a Balaton Soundon Szövegértési nehézséggel küzdő magyar gyerekek segítéséért kampányol a Balaton Sound támogatásával a Zamárdiban idén fellépő The Chainsmokers duó.