2017. december 13., szerda
Luca, Otília

Sport

Lemondott a FIFA elnöke

Joseph Blatter lemondott a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöki posztjáról négy nappal azután, hogy újraválasztották.

A 79 éves sportvezető Zürichben tartott sajtótájékoztatóján jelezte, hogy rendkívüli kongresszus összehívását indítványozta, az elnöki teendőket pedig addig ő látja el.  A FIFA-elnököt múlt pénteken választották meg ötödik ciklusára. A tisztújító kongresszuson Ali bin al-Husszein jordán herceg volt a kihívója, aki az első kör után visszalépett, miután csak 73 voksot kapott, míg Blatter 133-at.


“Azért döntöttem úgy, hogy újra jelöltetem magam az elnöki posztra, mert meg voltam győződve arról, hogy ez a legjobb választás a labdarúgás számára” – mondta Blatter kedden franciául, miután arról beszélt, hogy alaposan kiértékelte elnökségét és élete elmúlt 40 évét, amely összefonódott a futballal és a FIFA-val. – “Mindennél jobban tisztelem és szeretem a FIFA-t és a legjobbat akarom a futballnak, a szövetségnek, a mi intézményünknek. A tagok ugyan újabb ciklusra bizalmat szavaztak nekem, ám úgy tűnik, ezzel a döntéssel nem mindenki ért egyet a világon. Ezért kell összehívni rendkívüli kongresszust, hogy a lehető leghamarabb megválasszák az utódomat.”

Domenico Scala, a FIFA auditbizottságának elnöke ezt követően arról beszélt, hogy a következő kongresszus jövő májusban lenne, ami túl messze van. Így folytatta: a rendkívüli kongresszus összehívását az elnök kezdeményezi a végrehajtó bizottságánál, melynek figyelembe kell vennie, hogy a szabályok szerint bármilyen választás előtt az összehívástól számítva négy hónapnak el kell telnie. Egyúttal azt is tekintetbe kell venni, hogy jelöltállításra, illetve a jelentkezők elképzeléseinek megismerésére is időt kell hagyni. Így várhatóan december és március között kerülhet sor a rendkívüli tisztújító kongresszusra.


A múlt pénteki tisztújítás előtt két nappal Zürichben hét magas rangú FIFA-tisztségviselőt tartóztattak le korrupció, zsarolás, csalás és pénzmosás vádjával. Velük együtt összesen 14 FIFA-tisztségviselőt és cégvezetőt vádolt meg az amerikai igazságügyi minisztérium bűnszövetkezet működtetésével, amelyhez több mint 150 millió dollárnyi vesztegetési pénz futott be. Blattert a botrány kirobbanása után többen lemondásra szólították fel, ezt kérte tőle Michel Platini, az európai szövetség elnöke is, ám a FIFA-elnök erre akkor nem volt hajlandó.  Kedden aztán a The New York Times arról írt internetes oldalán, hogy amerikai ügyészek szerint Jérome Valcke, a FIFA főtitkára több tételben tízmillió dollárt utaltatott a vesztegetési botrány egyik főszereplőjének, Jack Warner volt FIFA-alelnöknek.

Ali bin al-Husszein ismét elnökjelölt lesz

A pénteki választáson Joseph Blatterrel szemben alulmaradó jordán herceg azt üzente, hogy új választás esetén ismét megméretteti magát. “Ali herceg készen áll” – mondta a francia hírügynökségnek Szalah Szabra, az Ali bin al-Husszein által irányított jordániai labdarúgó-szövetség alelnöke, hozzátéve, hogy a herceg kész lenne akár azonnal átvenni a FIFA elnökségét, ha erre kérnék.

Blatter kedden Zürichben sajtótájékoztatón jelezte: rendkívüli kongresszus összehívását indítványozza, hogy a lehető leghamarabb megválasszák az utódját. Bejelentése mindössze négy nappal azután történt, hogy ötödik ciklusára újraválasztották a FIFA élére. A voksoláson az egyetlen kihívója az első kör után visszalépett, miután csak 73 szavazatot kapott, míg ő 133-at.
 

Címkék

Kapcsolódó Cikkek