EUR: 318,18 Ft
CHF: 270,86 Ft
2018. május 21., hétfő
Konstantin

Aktuális

Miből lesz a határzár?

Mintegy 20-25 milliárd forintba kerülhet a szerb határra tervezett kerítés – erősítette meg az erről szóló híreket Lázár János miniszter a múlt heti Kormányinfón.

Fotó: Kummer János

Vagy így, vagy úgy

Azt korábban több kormánytag is megpendítette, hogy a beruházásra nem hívható le uniós pénz, vagyis a szükséges forrásokat a hazai büdzsé kárára teremthetik elő. Bana Péter Benő államháztartásért felelős államtitkár már arról beszélt a köztévében, hogy a védvonal megépítésére a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szánt 60 milliárd forintos tartalékából különíthetnek majd el összegeket.


Nem biztos, hogy szükség lesz rá, legalábbis erre lehet következtetni az Európai Bizottságtól (EB) kapott információkból. A Lokál rákérdezett, valóban tiltott-e közösségi támogatást felhasználni a projekthez, a szervezettől pedig óvatos válasz érkezett. Mint írták, Magyarország 40,8 millió eurót kap 2014-2020 között arra, hogy ellássa a külső határai felügyeletét. Az EB válasza szerint “nem preferálja a kerítésépítés pénzügyi támogatását” és a keretből “alapelvként” nem elfogadható a határzár ilyen jellegű finanszírozása. Az EB azt is közölte lapunkkal, hogy a hazai határvédelmi program tervezetét éppen a napokban véglegesítik, a dokumentum pedig egyelőre nem tartalmaz utalást a kerítés kialakítására.

Kapcsolódó Cikkek