2017. december 11., hétfő
Árpád, Árpádina

Budapest XIX.kerület

Mozgalmas hétvége volt

12hazunnep-wkk1506

Június 27-ig látogatható az a tárlat

Igazán eseménydús hétvégén van túl a kerület. A jubileumát ünneplő Wekerlei Kultúrház és Könyvtárban újra úttörőnek érezhették magukat az odalátogatók, a Csokonai Parkban szomszédok hívták ki egymást focimeccsre, a hölgyek pedig sütőtudásukat mérték össze. A KAC-pályán pedig a sportolás mellett a gulyásfőzés aratta a legnagyobb sikert.

Az ország első úttörőháza Kispesten, a Rákóczi utcában nyílt 1949-ben, mely végső otthonára 1980-ban a Petur utcában lelt. A rendszerváltáskor Wekerlei Gyermekház lett, öt éve Wekerlei Kultúrház és Könyvtár néven fut. Most pedig összegyűjtöttek mindent, ami az úttörő korszakhoz kapcsolódik, hogy időutazásra invitálják a látogatókat.


Fociban és sütésben is vetélkedtek az egymás mellett élők a Csokonai parkban a Szomszédünnepen. A közeli házakból érkező családok fiúgyermekei hamar birtokba vették a focipályát, anyukáik, nagymamáik saját készítésű édességekkel versengtek.

 

Szomszédünnep Kispesten     (Fotó: Máté Krisztián)

Új játszótársakat szerezhettek a kicsik, az anyukák süteményversenyben mérték össze tudásukat

A KAC-pálya megtelt vasárnap. Sportolni itt is lehetett, ám az ínyencek inkább a gulyás miatt mentek. Sátorról sátorra járva kóstolhatták a különböző ízesítésű leveseket.

Sportnap és Gulyásfõzõ verseny Kispesti Önkormányzat  Sporttelep    (Fotó: Máté Krisztián)

Sport- és gulyásfõzõ versenyt rendeztek a KAC-pályán

Kapcsolódó Cikkek