2018. május 24., csütörtök
Eszter, Eliza

Egyéb XVII.kerület

Rigába megy vitázni Csenge

Dörner Csenge, a Jugend Debattiert DNG-s finalistája a Nemzetiségi Rádióban

Dörner Csenge németül is álmodott már

Másodmagával Dörner Csenge képviseli majd hazánkat a Vitázik a világ ifjúsága elnevezésű verseny októberi, nemzetközi döntőjében. A fiatal lány két évig élt Németországban ezért remekül beszél németül, ennek is köszönheti a felkérést.

– Édesapám a munkája révén egyre többet járt Németországba, majd állandó munkát kapott, és az egész családdal kiköltöztünk. Két évet oda jártam gimibe. A németet természetesen ez idő alatt alaposan elsajátítottam, de a suliválasztáskor inkább az döntött, hogy két barátnőm is Erzsébetre jár – foglalta össze az elmúlt pár évet lapunknak Csenge, aki azért azt hozzátette, a megszerzett német tudást nem akarta elfelejteni, éppen ezért jó döntésnek bizonyult a német gimnáziumban folytatni a tanulmányokat. – Ez a nyelvtudásom egy kincs, amit nem szeretnék veszni hagyni. Tanár nem lennék, de német nyelvterületen tanulnék tovább.


Ha valaki huzamosabb ideig arra van kényszerítve, hogy egy másik nyelvet beszéljen, akkor egy idő után az agya is reagál a változásra.

– Magam is meglepődtem, mikor a kint tartózkodás során németül kezdtem gondolkodni, sőt álmodni. Sokkolt. A legrosszabb álom az volt, mikor németül akartam megszólalni, de egyszerűen nem sikerült.


Dörner Csenge és Ryan Anna Lettországban is vitázik majd

Ryan Anna is Lettországban vitázik majd

Csenge nyelvtudását már tudta kamatoztatni, hiszen a Vitázik a világ ifjúsága elnevezésű verseny hazai fordulójában második lett Ryan Anna mögött, így szerzett jogot arra, hogy ők ketten képviseljék majd hazánkat a rigai nemzetközi döntőn októberben.

– Az iskolák két indulót választottak, és ők versenyeztek az országos fordulókban. Megadtak előre témákat, amiket pró és kontra ki kellett dolgoznunk, majd a helyszínen megadták, melyiket képviselve kell érvelnünk. Legutóbb olyan témákat kaptunk, mint hogy bevezessék-e a tankönyv monopóliumot vagy, hogy lecsökkentsék-e a gimnáziumi férőhelyek számát a felére – mesélte Csenge, aki reméli, Rigában is vevők lesznek az érveire.

Kapcsolódó Cikkek

  • Képregények a Dürer Kertben

    Képregények a Dürer Kertben

    A Magyar Képregény Szövetség immár tizennegyedik alkalommal rendezte meg az ország legnagyobb képregényes rendezvényét a Dürer Kertben.

  • Ovisok versenyeztek

    Ovisok versenyeztek

    Tizenkilenc óvoda gyermekei versenyeztek egymással a Csokor utcai óvodában. A napokban 23. alkalommal rendezték meg ugyanis az Ovi Kupát, amelyen idén közel 230 gyerkőc vett részt.