2017. december 11., hétfő
Árpád, Árpádina

Sport

Rosberg győzött Spielbergben

Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíjat vasárnap, ezzel 10 pontra csökkentette a hátrányát az összetettben az élen álló és most második csapattársával, a címvédő Lewis Hamiltonnal szemben.

A 29 éves Rosbergnek ez volt pályafutása 11., idei harmadik futamgyőzelme, s sorozatban másodszor nyert Ausztriában.

A pole pozícióból induló Hamilton gyakorlatilag a rajtnál elveszítette az első helyet, s nem is tudta visszaszerezni a vezetést. A harmadik helyen Felipe Massa, a Williams brazil pilótája ért célba.


Rosberg nagyszerűen rajtolt el a második kockából, s az első két kanyarban maga mögé kényszerítette Hamiltont. Vettel megtartotta a harmadik helyet az indulásnál, közben Kimi Räikkönen (Ferrari) és Fernando Alonso (McLaren) látványos balesete miatt – a törött autók mentésének idejére – a versenybíróság a pályára küldte a biztonsági autót. A Safety Car a hatodik körben engedte útjára a mezőnyt, ekkor Rosberg, Hamilton, Vettel volt a dobogós helyeken haladók sorrendje.

Rosberg a 34. körben a boxba hajtott kerékcserére, egy körrel később Hamilton is ugyanígy tett. Vettel a 36. kör végén állt ki új abroncsokért, de a jobb hátsó kerékkel a szerelők sokat pepecseltek, a friss abroncsot nehezen tudták rögzíteni, így Vettel negyedikként tért vissza a pályára, a dobogós helyet átvette tőle Massa.

Rosberg végig magabiztosan uralta a futamot, Hamiltonnak nem volt esélye utolérni őt, míg Massa és Vettel a leintésig csatázott a harmadik helyért, amelyet a brazil pilótának sikerült megőriznie.

A világbajnoki idény július első hétvégéjén, Nagy-Britanniában folytatódik.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek

  • Roger Federer hetedszer az év sportolója

    Roger Federer hetedszer az év sportolója

    A sztárteniszező, aki tavalyi kihagyása után idén nagyszerű visszatérést produkált, fölényesen nyerte a szavazást a hegyikerékpáros világbajnok Nino Schurter és az alpesi síző Beat Feuz előtt.

  • A Fradi az őszi bajnok

    A Fradi az őszi bajnok

    A Ferencváros legyőzte vendégként a Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga őszi utolsó fordulójának zárómérkőzésén, és miután a Videoton korábban egygólos vereséget szenvedett a Haladástól, a Fradi hárompontos előnnyel várhatja a tavaszi a rajtot.