2018. május 28., hétfő
Emil, Csanád

Extra

Szakított Charlize Theron és Sean Penn

Bár a cannes-i filmfesztiválon még együtt mutatkoztak a vörös szőnyegen, a Variety.com hollywoodi portál értesülése szerint Charlize Theron és Sean Penn a közelmúltban felbontotta az eljegyzését.

A szakításra azt követően került sor, hogy Theron Mad Max – A harag útja című filmjének promóciója miatt Franciaországban járt.


A színésznő tavaly arról beszélt a Vogue magazinnak, hogy 18 éve ismerik egymást Penn-nel, de korábban csak jó barátok voltak, lassan és óvatosan léptek tovább, mert nem akarták elrontani kapcsolatukat.

Az eljegyzésükre tavaly decemberben Párizsban került sor.

Penn, aki már kétszer nősült, az esetleges harmadik házasságról kijelentette, valójában az lenne az “egyetlen”, mivel most tényleg mindent tud párjáról, nem úgy, mint az előző két esetben.

Theron az esküvőkről a Voguenak adott nyilatkozatában azt mondta, ő úgy látja, a szerelem ünneplése helyett arról szól, hogy a pár az egész estét külön tölti, és arról gondoskodik, hogy a többiek jól érezzék magukat. “Egy csomó munkának tűnik. És ahogy az ember öregszik, inkább arra koncentrál, ami tényleg számít” – fogalmazott.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek

  • Lotfi Begi: Alig alszunk az ikrek születése óta

    Lotfi Begi: Alig alszunk az ikrek születése óta

    Lotfi Begi, hazánk egyik leghíresebb DJ-jének 3 és fél éves kislánya mellé, tavaly megszülettek ikerfiai is. A lemezlovas elárulta, habár imádja a kicsiket bizony rengeteg feladattal és felelősséggel jár három gyermek nevelése, így nem szeretnének már több babát.

  • Hosszú Katinka apja: Gyerekes butaság, amit Shane csinál

    Hosszú Katinka apja: Gyerekes butaság, amit Shane csinál

    Gyerekes butaságnak tartja Hosszú Katinka édesapja, hogy Shane Tusup kiteregeti a magánéleti szennyest. István szerint miután tönkrement a pár kapcsolata, Katinka megkapta azt a gyengédséget Dudás Dani úszótól, amit Tusuptól egyáltalán nem.

  • Fojtással nyert a 61 éves Növényi

    Fojtással nyert a 61 éves Növényi

    Szombaton csapott össze a soroksári sportcsarnokban Növényi Norbert a harminc évvel fiatalabb ellenfelével, Makai Renátóval. A 61 éves olimpiai bajnok birkózó hónapok óta erre a pankrátor gálára készült.