2017. december 18., hétfő
Auguszta

Tech

Szemmel tartja az űrszemetet Kína

Jelenleg mintegy 300 ezer űrszemétnek számító tárgy kering a világűrben

Jelenleg mintegy 300 ezer űrszemétnek számító tárgy kering a világűrben

A kínai űrjárműveket és műholdakat veszélyeztető, a világűrben keringő hulladék megfigyelésére hozott létre központot Kína, amelyet egyre jelentősebb űrhatalomként mind inkább fenyeget az űrszemét. A kínai központi televízió (CCTV) beszámolója szerint a különleges intézményt a Tudományos, Technológiai és Nemzetbiztonsági tárca a Kínai Tudományos Akadémiával együttműködve üzemelteti majd – adta hírül az MTI.  Fő feladata az lesz, hogy az ember által űrben hagyott, már nem használatos tárgyakat – működésképtelen műholdakat, eldobott felszerelést, rakétakilövők darabjait -, vagyis az űrszemetet figyelje, kifejezett figyelmet fordítva azokra, amelyek túlzottan is közel kerülhetnek egy-egy még működő objektumhoz, ütközéssel, becsapódással fenyegetve utóbbiakat.

Jelenleg mintegy 300 ezer űrszemétnek számító tárgy kering a világűrben, másodpercenkénti tíz kilométeres átlagos sebességük egy polgári repülőgép sebességének negyvenszerese. A kelet-ázsiai ország évente átlagosan 30 űrszeméttel kapcsolatos veszélyhelyzetet regisztrál, és 2007 során éppen egy kínai eredetű űrszemét károsított meg egy orosz műholdat. Növekvő űrbeli jelenléte miatt Kína mind nagyobb veszélynek van kitéve: jelenleg 129 objektumot működtet a kozmoszban, ezek egyike a Tienkung-1 űrállomás, de csak az idei év második felében tíz újabb fellövésre készül, s a következő években is fokozza űrprogramját. Az új megfigyelőközpont az űrszemét mellett a Földhöz közel keringő tárgyakat is “szemmel” tartja majd, de veszélyhelyzetek esetén bevetendő tervek kidolgozása és végrehajtása, valamint a nemzetközi közösség számára való információszolgáltatás is feladatai között szerepel.


Kapcsolódó Cikkek