2017. december 11., hétfő
Árpád, Árpádina

Külföld

Szerdán eldől Görögország sorsa

Az eurózóna pénzügyminisztereinek szerda este kell előkészíteniük a görög mentőcsomag utolsó, 7,2 milliárd eurós részlete és a cserébe Athén által végrehajtandó intézkedéscsomagról szóló egyezséget, amelyet csütörtökön tárgyalnak majd meg a tagállamok vezetői – közölte az Európai Tanács elnöke, miután véget ért hétfőn késő este az eurózóna állam-, illetve kormányfőinek rendkívüli csúcstalálkozója.

A Görögországot fenyegető fizetésképtelenség miatt összehívott rendkívüli csúcs után Donald Tusk tudatta, hogy az Athén által benyújtott legújabb javaslat a hitelfolyósítást és a reformprogramot ellenőrző, illetve koordináló, korábban csak trojkának nevezett intézmények előzetes elemzése szerint pozitív lépésnek tekinthető, de a munkának folytatódnia kell a pénzügyminiszterek szintjén szerda este, hogy csütörtökre az egyeztetések eredménye az unió állam-, illetve kormányfőinek csúcstalálkozója elé kerülhessen.

A korábbi lengyel kormányfő tudatta: a cél a legrosszabb forgatókönyv, az ellenőrizhetetlen és kaotikus “Graccident”, Görögország mindenki legjobb szándéka ellenére való kisodródásának elkerülése volt, aminek érdekében két dolgot szeretett volna elérni. Egyrészt, hogy a megakadt egyeztetések új lendületet kapjanak, ami az új javaslatokkal szerinte teljesült; másrészt, hogy az összes állam- és kormányfő tisztába kerüljön a lehetőségekkel és azok korlátaival.


“(Alekszisz) Ciprasz (görög) miniszterelnök arról biztosított, hogy Görögország kész a konstruktív munkára” – húzta alá Tusk.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság vezetője úgy fogalmazott, hogy a görög javaslat jelentős lépés abba az irányba, amelyet az intézmények elvárnak, s bízik abban, hogy a valutaövezet pénzügyminisztereiből álló Eurócsoport olyan eredményt ér el, amelyet az uniós csúcs elé lehet vinni.


“Az a benyomásom, hogy most nem csak a szándék lesz meg a megállapodásra, hanem maga a megállapodás is” – hangoztatta Juncker, hozzátéve, hogy az idő szorítása miatt nem is nagyon van más lehetőség.

A görög államadósság egy részének lehetséges elengedését firtató újságírói kérdésre Juncker leszögezte: nem ez a megfelelő idő ennek megvitatására.

Angela Merkel azt mondta, hogy a görög fél legutóbbi javaslata “jó kiindulási pont”, de a megállapodáshoz “rengeteg munkára van szükség, miközben a rendelkezésre álló idő nagyon rövid”. A német kancellár egyúttal kizárta, hogy elengedjék Görögország adósságának egy részét, és azt is leszögezte, hogy nem került szóba egy Athénnak nyújtandó esetleges újabb – harmadik – pénzügyi mentőcsomag a tárgyalásokon.

Francois Hollande francia elnök pozitívan értékelte a görög javaslatokat, a valutaunió pénzügyminisztereit tömörítő eurócsoport vezetője, a holland Jeroen Dijsselbloem ugyanakkor Merkelhez hasonlóan arra figyelmeztetett, hogy kemény munka vár a felekre.

Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetője közölte, hogy a legutóbbi görög javaslat “valamelyest előrelépést jelent, és sokkal részletesebb, mint ami eddig rendelkezésünkre állt”. Leszögezte azonban, hogy “még korántsem vagyunk a (megállapodáshoz vezető) út végén”.

Kapcsolódó Cikkek