2017. december 15., péntek
Valér

Egyéb XXIII.kerület

Szolnokon nyert és bennmaradt a Soroksár

Labdarúgó NBII:

Szolnoki MÁV FC–Soroksár 2–3 (Vári 11., 31., ill. Gohér 30., Lovrencsics B. 87., 92. – utóbbit 11-esből)
nbii

Lisztes Krisztián ősszel játékosként, tavasszal edzőként tolta a Soroksár szekerét (fotó:soroksarsc.hu)

Lisztes Krisztián ősszel játékosként, tavasszal edzőként tolta a Soroksár szekerét
(fotó:soroksarsc.hu)

Nem csak hogy az NBIII-ba való kiesést úszta meg a kerületi együttes, de az utolsó fordulóban Szolnokon aratott 3-2-es győzelem azt is jelentette, kilencedik lett Lisztes Krisztián csapata, megelőzve például a szomszéd város Szigetszentmiklós együttesét.

Tavaly ilyenkor a harmadosztály bajnoki címét ünnepelték Soroksáron, a múlt hétvégén viszont azért kellett izgulniuk a szurkolóknak, nehogy ismét NBIII-as mérkőzésekre kelljen járniuk a 2015/2016-os szezontól. Pedig ez is benne volt a pakliban. A másodosztály utolsó játéknapján azonban a Szolnok vendégeként kétszer is hátrányba kerülő soroksáriak remek hajrával nyertek. Lovrencsics Balázs hajrában szerzett góljai három pontot értek.


Az év elején kitűzött cél, a másodosztálybeli pozíció megszilárdítása sikerült, igaz a korábbi ferencvárosi klasszist két fronton is elveszítették. Tavasszal játékosként már nem segítette a klubot, mert mikor edzőnek nevezték ki, bejelentette visszavonulását. Lisztes ideiglenes megbízatása a szezon végén pedig véget is ért, mert a Ferencváros utánpótlás-nevelésében vállal ezentúl szerepet.

Kapcsolódó Cikkek

  • Csapadékos, hűvös lesz a hétvége időjárása

    Csapadékos, hűvös lesz a hétvége időjárása

    A hétvégén ismét csapadékosra fordul az idő: ónos eső, eső, de havazás is lehet. Emellett lehűlés várható, a kezdetben még 10 Celsius-fok körüli maximumok után a hét végén néhol már csak 1 fokig melegszik a levegő – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.

  • Klímatudatossággal az élhetőbb környezetért

    Klímatudatossággal az élhetőbb környezetért

    November 30-án a Vármegyeházán tartották azt a zárókonferenciát, amelynek keretében bemutatták a Tolna megyei klímastratégiát. E stratégiában meghatározták a klímastratégiát érintő azon döntéseket, amelyek Tolna megye elkövetkező éveit, évtizedeit definiálják a klímatudatosság jegyében.

  • Szeretetakcióval a rászorulókért

    Szeretetakcióval a rászorulókért

    Debrecen a béke szigete – a Debreceni Karitatív Testület III. Karácsonyi Szeretetakcióján foglalta így össze a karácsonyi segítségnyújtás, adományozás és szeretet lényegét Széles Diána alpolgármester.