2017. december 11., hétfő
Árpád, Árpádina

Belföld

Tízezrek kaphatnak vissza a bankoktól pénzt

Sok tízezren, akár százezren kaphatják vissza a tőlük tisztességtelenül elvont összegeket, ha jogerőssé válnak a Fővárosi Törvényszék elmúlt napokban hozott döntései, amelyekben a bíróság három elszámolási perben helyt adott a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által a pénzügyi intézményekkel szemben indított közérdekű keresetnek. Erről beszélt Binder István, az MNB felügyeleti szóvivője az M1 aktuális csatornán vasárnap reggel.

Az MNB pénteken közölte, hogy a Fővárosi Törvényszék az elmúlt napokban – nem jogerős döntéseiben – a Magyar Cetelem Bankkal, az AEGON Magyarország Hitel Zrt.-vel és a Borsod Takarék Takarékszövetkezettel szemben is helyt adott az MNB által a pénzügyi intézményekkel szemben indított közérdekű keresetnek.


Mint felidézték: az MNB törvényi felhatalmazás alapján azért adott be közérdekű kereseteket, hogy a bíróság állapítsa meg: a perrel érintett 14 intézmény 2010. november 26-át követően közzétett, forint vagy deviza alapúnak nem minősülő deviza hitel- vagy kölcsönszerződéseinél, pénzügyi lízingszerződéseinél alkalmazott általános szerződési feltételeiben (vagy a korábban közzétett ÁSZF-ek ezt követő módosításai) az ügyfelekkel szemben hátrányos egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő kikötések tisztességtelenek, s ezért érvénytelenek. Az érvénytelen kikötésen alapuló egyoldalú emelés miatt a pénzügyi intézményeknek elszámolási kötelezettségük keletkezik valamennyi olyan fogyasztóval szemben, akiknél az adott kikötést alkalmazták.

Binder István az M1 aktuális csatornán azt mondta: a törvény gyorsított eljárást írt elő. Az MNB április 30-ig valamennyi keresetet benyújtotta. A szóvivő szerint június végére valamennyi pénzintézettel szemben indított eljárásban megszülethet az elsőfokú döntés. Ha az ítéletek jogerőssé válnak, az érintett ügyfelek akár augusztus, szeptemberben visszakaphatják a tőlük tisztességtelenül elvont összegeket – fejtette ki Binder István.


Címkék

Kapcsolódó Cikkek

  • Lenyúlta a taxis a 380 éves hegedűt

    Lenyúlta a taxis a 380 éves hegedűt

    Egy norvég férfi tett feljelentést, miután egy budapesti taxis meglépett a több száz éves hegedűjével. A zenész az egyenruhásoknak elmondta, hogy szó sincs arról, hogy otthagyta volna az értékes hangszert, ugyanis arra kérte a sofőrt, hogy várja meg, míg elintéz valamit.

  • 30 százalékkal nőhetnek a bérek

    30 százalékkal nőhetnek a bérek

    Vajon mi lehet a jelenlegi magyar gazdaságpolitika sikerének kulcsa? Miben működik másként az Orbán-kormány, mint elődei. György László: Egyensúlyteremtés – A gazdaságpolitika missziója című legújabb kötete ezekre az érdekes kérdésekre is választ ad.

  • Soros kottájából játszik az LMP

    Soros kottájából játszik az LMP

    A Lehet Más a Politika a korábbinál sokkal vehemensebben, agresszívabban támadja a Fidesz-kormányt, miközben Soros György bevándorláspárti tőzsdespekuláns hazai tevékenységének kommentálásától tartózkodnak – írja az origo.