2017. december 12., kedd
Gabriella

Tech

A Nokia visszatérne a mobiltelefonokhoz

Nokia

Nokia 3210, a klasszikus

Tervezi a visszatérést a okostelefon üzletbe a Nokia, de csak a készülékek tervezésével foglalkozna, a gyártást más vállalatoknak adná át – közölte kedden a finn vállalat.

A mobiltelefon üzletben kezdetben piacvezető finn vállalatot már évekkel ezelőtt kiszorította az okostelefon piacról a Samsung és az Apple.

A Microsoft tavaly áprilisban vette át a Nokia okostelefon üzletágát összesen 9,5 milliárd dollárért, de az nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket sem a nyereség, sem a piaci részesedés terén. A Microsoft ezért a múlt héten 7,6 milliárd dollár veszteséget írt le az okostelefon üzletágban és 7800 alkalmazottat bocsátott el.


Satya Nadella vezérigazgató ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a Microsoft az eddiginél erősebben összpontosít majd az okostelefon üzletágra, amin piaci elemzők szerint szűkebb modellpalettát kell érteni. Terry Myerson pedig, a Windows üzletág vezetője hétfőn közölte, hogy július végén Windows 10 operációs rendszeren futó új prémium kategóriás okostelefonokkal jelennek meg a piacon.

A piacon már hónapok óta folynak a találgatások a Nokia visszatéréséről az okostelefon piacra valamely közreműködő partnerrel. Egy ilyen üzleti konstrukcióban jelent meg például a Windows helyett az Android operációs rendszeren futó és egyelőre még csak néhány országban kapható Nokia N1 táblagép is.


A Nokia keddi tájékoztatása szerint a Microsofttal kötött szerződés értelmében okostelefon készülék Nokia márkanév alatt legkorábban 2016 negyedik negyedévében jelenhet meg a piacon. A Microsoft a Nokia okostelefon üzletágának megvásárlásakor csak a Lumia modellnevet vette át, a Nokia márkanevet nem.

A fejlődő térségekben, ahol a viszonylag olcsó mobiltelefon készülékek még széles körű használatban vannak, a Nokia márkanév továbbra is erős marketing értékkel bír.

Kapcsolódó Cikkek