2017. december 14., csütörtök
Szilárda

Budapest

Andor, Ádám, Ricsi és a civil kultúrdiplomácia

39-41_Ricsi's-HN (4)Lassan három és fél éve, hogy megnyílt a Rácskert, a kezdetektől azzal a szent elhatározással, hogy itt bizony népzene fog szólni péntekenként. Alapvetően magyar népzene, de hallottunk már ittvendégként balkáni, afrikai dallamokat is. A vajdasági Ómoravicán született Maruzsenszki Andor (Fondor, Buda Folk Band) és a marosszéki és kalotaszegi felmenőkkel Sepsiszentgyörgyön világra jött Kiss B. Ádám (Góbé), a magyar népzenei világ legkarakteresebb újhullámosai, akik – miközben a világzene felé nyitják az autentikus népzenénket – a jelenleg talán legjobb táncházi muzsikusok húzzák minden péntekről szombatra virradó éjszaka a bulinegyed zajos forgatagában is kristálytiszta muzsikájukat. Egy saroknyira pedig a székelyföldi Szász testvérek Üsztürüje tartja táncházát a romkocsmák sajátos világában.

Amikor arra sétálok éppen szászcsávási cigányzene szűrődik ki a Rácskertből. De a táncháztérbe bejutni nem egyszerű, mert egy raklapokból felépített utcakonyha előtt kígyózó sort kell kikerülni. Táplálkozó sort.knish facebook Ricsi's


A knish legyen veled! Sült tésztagolyó hagymás burgonyapürével, savanyú káposztával, darált hússal vagy bármi más olyasmivel töltve, amitől összefut a szádban a nyál! Az 1900-as évek elején kelet-európai zsidók vitték magukkal az Egyesült Államokba, ahol nagyon gyorsan nagyon népszerű lett, főleg azok a változatai, amelyek Yonah Schimmelnél kaphatóak New Yorkban. Az amerikaiaknak van atombombája és kiváló knishe – olvasható az önmeghatározás a World’s Jewish Street Food Dob utcai raklapjain. Az önmeghatározó maga Ricsi, aki „felveszi a kesztyűt” a Nagy Alma hírességével.39-41_Ricsi's-HN (2)
A népzenészek meg leveszik a kesztyűt, mert lássuk be, eléggé kacifántos lenne – még télvíz idején is – kesztyűben hegedülni, kontrázni, bőgőzni. Kellemes kettősség. Békés egymás melletti lét. Ricsi fél esztendeje süti a tésztagolyót a Rácskertben és hallgatja péntekenként a minőségi magyar népzenét, hogy közben kiszolgálja az izzadt, megéhező táncházas fiatalokat. Megnyugtató kulturális sorsközösség. Nézem s hallgatom, s közben azon morfondírozom: miért is olyan nagy különlegesség ez? Miért is nem természetes? Mert természetes. S így a jó. Egyben élő cáfolata a „kirekesztő magyarokról” szóló lózungoknak: a vendégek 50 százalékban külföldiek, turisták. S ha a saját szemüknek, tapasztalatuknak hisznek, nem pedig az irányított otthoni sajtójuknak, akkor láthatják: kevés kulturálisan befogadóbb nemzet van a magyarnál. Amely csak tiszteletet kér a saját kultúrájának. Ahogy teszi ezt békében Andor, Ádám és Ricsi a Dob utcában. Mert mindkét kulturális világ a miénk. És a világé.

 

Sétáló Botond


Kapcsolódó Cikkek