2017. december 15., péntek
Valér

Egyéb IV.kerület

Fiatal roma fiú emlékét őrzi a macskakő

9176_9063_Drafi_Jozsef1

Az ifjú Dráfi József et 1945. április 20-án , a haláltábor szovjet felszabadítása előtt tíz nappal verték agyon

Dráfi József emlékére helyeztek el botlatókövet a Roma Nemzetiségi Önkormányzat Tél utcai épülete előtt. A Dráfi család Újpest egyik legrégebbi piacos dinasztiája, akik az első cigány családok között telepedtek le. A fiatal fiút a II. világháborúban elhurcolták és egy SS tiszt agyonverte.

A tragikus sorsú fiú emlékére helyeztek most el egy réztáblával ellátott, emlékeztető macskakövet a Tél utca 52. előtt, amelyet Gunter Demning kölni képzőművész készített és rakott le. – 19 országban 53 ezer követ helyeztem el eddig, a legtöbbet Németországban – mondta a Lokálnak Gunter Demnig német szobrász. – Van olyan aprócska település, ahova csak egyet, de Berlinben például hatezret, Hamburgban pedig ötezret. Egyre több rokon, hozzátartozó jön el az eseményre és ez hihetetlen jó érzés. Először mindenki szomorúan emlékezik a szeretteire, de végül inkább örülnek és hálásak, hogy most már van egy hely, ahol emlékezni tudnak. Hisz az elhurcoltaknak, a koncentrációs táborokban elhunytaknak nincs sírja. Természetesen ez sem az, de itt legalább lehet helyhez kötni a megemlékezést. Jó érzés, hogy az egész világnak jelent valamit, amit teszek. Ezt lélek nélkül nem lehet csinálni, márpedig ez számomra művészet is. Nagyon remélem, hogy a kövek hatására a járókelők is elgondolkodnak, és ezek az apró jelzések a járdákon segítenek, hogy soha többé ne történhessen meg ilyen szörnyűség a világban, mint ami a II. világháború idején történt.


német képzőművész járja a várost, és botlatóköveket helyeznek ki olyan házak elé, ahonnan a nácik elhurcoltak valakit.

Gunter Demning német képzőművész így helyezi el a botlatóköveket

Dráfi József 1928. május 6-án született Újpesten, az Attila utcai elemi iskolába járt. Szerény, szorgalmas fiúnak ismerték. 1944. szeptember 17-én édesanyjával együtt rokonlátogatóba ment Érsekújvárra, november 8-án indultak haza,Újpestre. A Nyugati pályaudvaron, mint „cigány származású egyént” letartóztatta a biztonsági rendőrség. 45 évig nem tudta családja, mi lett vele. A Nemzetközi Vöröskereszt kereső szolgálatának bevonásával derült ki, hogy Dráfi 1944. november 14-én a hírhedt dachaui koncentrációs táborban volt, ahonnan november 28-án továbbszállították Ravensbrückbe. 12587-es fogolyszámon, 1945. április 20-án – a haláltábor szovjet felszabadítása előtt tíz nappal –, a már munkára képtelen tizenhét éves fiút az SS-őrség agyonverte. Tábori kartonján szegkovácsként szerepelt.

Kapcsolódó Cikkek

  • Csapadékos, hűvös lesz a hétvége időjárása

    Csapadékos, hűvös lesz a hétvége időjárása

    A hétvégén ismét csapadékosra fordul az idő: ónos eső, eső, de havazás is lehet. Emellett lehűlés várható, a kezdetben még 10 Celsius-fok körüli maximumok után a hét végén néhol már csak 1 fokig melegszik a levegő – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.

  • Klímatudatossággal az élhetőbb környezetért

    Klímatudatossággal az élhetőbb környezetért

    November 30-án a Vármegyeházán tartották azt a zárókonferenciát, amelynek keretében bemutatták a Tolna megyei klímastratégiát. E stratégiában meghatározták a klímastratégiát érintő azon döntéseket, amelyek Tolna megye elkövetkező éveit, évtizedeit definiálják a klímatudatosság jegyében.

  • Szeretetakcióval a rászorulókért

    Szeretetakcióval a rászorulókért

    Debrecen a béke szigete – a Debreceni Karitatív Testület III. Karácsonyi Szeretetakcióján foglalta így össze a karácsonyi segítségnyújtás, adományozás és szeretet lényegét Széles Diána alpolgármester.