2017. december 13., szerda
Luca, Otília

Egyéb III.kerület

Gázos ügyben próbálkoznak a csalók

Több kerületi lakos is arról tett bejelentést a napokban, hogy gázkészülékük műszaki vizsgálatára hivatkozva csöngetnek be önmagukat szakértőnek kiadó trükközők. A FŐGÁZ nevében eljáró csalók a Gáz Műszaki Biztonsági Szabályzatra hivatkozva arra akarják rábírni az ott lakókat, hogy cseréljék le a készülékek csatlakozó vezetékeit, valamint a műanyag nyílászárók rászellőző beépítését is. Sőt, azt is kilátásba helyezik, amennyiben az ehhez szükséges berendezéseket nem rendelik meg, addig felfüggesztik a szolgáltatást.

csengő, becsenget

Nem csak a postás csenget kétszer

A FŐGÁZ arra figyelmeztetett, hogy bár az egyes berendezések felülvizsgálatára van mód, azt minden esetben a lakosnak kell kérvényezniük a társaságnál.


– Ennek költségeit természetesen a területileg illetékes szolgáltató állja – emelték ki. Azt is hangsúlyozták, hogy az általuk szerződtetett alvállalkozók mindegyike rendelkezik megbízólevéllel és fényképes igazolvánnyal, amelyet jól látható helyen kell viselniük. A cég szerelőinek jogosultságát pedig az éjjel-nappal hívható 477-1310-es telefonszámon is ellenőrizhetik a felhasználók.

Kapcsolódó Cikkek