2017. december 15., péntek
Valér

Egyéb XVIII.kerület

Izrael helyett a kerületet választotta Pisont

Pisont István, a legnagyobb király! Énekelte évekig a rigmust a kispesti közönség. A volt válogatott játékos edzőként az utánpótlás-válogatottaknál dolgozott idén tavaszig. Mostantól pedig az 1908 SZAC Budapest szakmai igazgatójaként tevékenykedik. Lapunknak elárulta, miért választotta a kerületet lak- és munkahelyéül.

Pisont István Szac sajtáj, golfkiub, futgolf (Fotó: Máté Krisztián)

Pisont István még most is jó barátságban van a labdával (Fotó: Máté Krisztián)

– Hogy kötött most ki a SZAC-nál?


– A válogatottnál eredményes időszakot tudhatok magam mögött, ami az edzősködést illeti. Hat és fél évet töltöttem a labdarúgó szövetség kötelékében, eljött a váltás ideje. Korábbi légióskodásom helyszínéről, Izraelből volt megkeresésem, de úgy voltam, vele, ha Magyarországon a SZAC megkeres, igent mondok, és itthon most csak velük lettem volna hajlandó tárgyalni. Mint látható, sikerült. Régóta kötődöm a klubhoz és a kerülethez is. Még Honvéd játékos voltam, mikor Rákoskeresztúron éltem. Azonban a családi ház Gádoroson van, ami az M5-ös vonala. Éppen ezért húsz évvel ezelőtt kinéztem Lőrincet. Közelebb volt a stadionhoz és Gádoroshoz is. Azóta a Gilice téren lakom. Pályafutásomat pedig már a SZAC-ban fejeztem be.

 

– Mi lesz a feladata a klubnál?


– Szakmai igazgatóként profi mentalitással dolgozva szeretném lerakni az alapokat, amire lehet építkezni. Nem edzem majd egyik korosztályt sem, az egész rendszert kell összefognom. De ez nem jelenti azt, hogy nem veszek részt a mindennapi munkában. Sőt, nap, mint nap ott leszek a tréningeken, az edzőket is fel kell készítenem, mi az, amit látni szeretnék tőlük, aztán a csapattól.

Pisont István, SZAC, 18. kerület

Pisont István, a SZAC Budapest új szakmai igazgatója

– Nem leszólva a helyi játékosfelhozatalt, de nem lesz nehezebb dolga itt, mint a válogatottnál?

– Sok elméleti foglalkozást tartunk a játékosoknak és a szülőknek egyaránt. Ha megértik a gondolkodásmódomat, akkor sikeresek lesznek. A legjobbakat pedig nem is szeretnénk itt tartani, a legjobbaknak a legjobbak között van a helyük.

 

Egressy meglátogatta a gyerekeket

focitabor_425x283_4egressy

Egressy Gábor beszállt játszani (fotó: varosgazda18.hu)

A SZAC-on kívül máshol is meg lehet ismerkedni a labdarúgás alapjaival. A Városgazda Utánpótlás Sportakadémia táborokat szervez a nyári szünidőben, napi két edzést tartanak a focizni vágyóknak. Az első héten a korábbi válogatott Egressy Gábor együtt játszott a gyerekekkel a Vilmos Endre Sportcentrumban.

 

Címkék

Kapcsolódó Cikkek

  • Csapadékos, hűvös lesz a hétvége időjárása

    Csapadékos, hűvös lesz a hétvége időjárása

    A hétvégén ismét csapadékosra fordul az idő: ónos eső, eső, de havazás is lehet. Emellett lehűlés várható, a kezdetben még 10 Celsius-fok körüli maximumok után a hét végén néhol már csak 1 fokig melegszik a levegő – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.

  • Klímatudatossággal az élhetőbb környezetért

    Klímatudatossággal az élhetőbb környezetért

    November 30-án a Vármegyeházán tartották azt a zárókonferenciát, amelynek keretében bemutatták a Tolna megyei klímastratégiát. E stratégiában meghatározták a klímastratégiát érintő azon döntéseket, amelyek Tolna megye elkövetkező éveit, évtizedeit definiálják a klímatudatosság jegyében.

  • Szeretetakcióval a rászorulókért

    Szeretetakcióval a rászorulókért

    Debrecen a béke szigete – a Debreceni Karitatív Testület III. Karácsonyi Szeretetakcióján foglalta így össze a karácsonyi segítségnyújtás, adományozás és szeretet lényegét Széles Diána alpolgármester.