2017. december 18., hétfő
Auguszta

Egyéb IX.kerület

Kávézó nyílt a kolostorban

Kolostori kávézó nyílt a Knézich utcában, igaz, egyelőre csak belső használatra. A Boldogasszony Iskolanővérek szerzetes rendje 1858 óta működik Magyarországon, 1950 óta oktatnak Ferencváros szívében. Az intézmény óvodát, általános iskolát, gimnáziumot, zeneiskolát, diákotthont és egyetemi szakkollégiumot működtet, mellyel egy házban itt él a negyventagú szerzetesközösség is. A tavasz során átalakították egykori mosókonyhájukat, és megnyitották a Boldogasszony Kolostori kávézót.

Boldogasszony Iskolanővérek Boldogasszony Kolostori Kávézó Judit nővér ( Fotó: Sáfár Tibor )


( Fotó: Sáfár Tibor )

– Szerzetesrendünket Karolina Gerhardinger, szerzetesi nevén Boldog Terézia alapította 1833-ban, aki amellett, hogy Istennek szentelte életét, a nevelésre is elhivatottságot érzett – mesélte a Lokálnak Judit nővér. – Elsősorban a nőnevelést tűzte ki célul, mert felismerte, hogy ha egy fiatal lányt tanít, azzal hat a családokra. A lányokból ugyanis feleségek és anyák lesznek, akik meg tudják határozni a család életét, a család pedig meg tudja határozni a környezete életét.


A Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpontban jelenleg nagyjából 800 diákkal foglalkoznak a pedagógusok, köztük a szerzetesek, mindenki képességei szerint.

– Idős nővéreink azt vállalják, hogy egy-egy osztályért imádkoznak. Egy 94 éves szerzetesünk végigmegy az osztálynévsoron, minden nap egy diákért fohászkodik. A gyerekek pedig rohannak hozzá az udvaron: „Ma kiért tetszik imádkozni?”


Boldogasszony Iskolanővérek Boldogasszony Kolostori Kávézó Judit nővér ( Fotó: Sáfár Tibor )


( Fotó: Sáfár Tibor )

 

A Knézich utca és Ráday utca közötti telken ugyanis együtt élnek a korosztályok; a legfiatalabb diákok 6 évesek, a legidősebb szerzetes 97. Az iskolaudvar mellett, gyönyörű zöld kolostorkert mutatja, hol kezdődik a szerzetesek területe.

– Kalkuttai Teréz anya mondta: „Amit teszünk, csak egy csepp az óceánban. De ha ez a csepp nem lenne, hiányozna belőle.” Mi is ebben hiszünk. Az itt tanuló gyermekeknek van családjuk, baráti körük, lakókörnyezetük, a nálunk tanultakat tovább adják nekik is – magyarázta hitvallásukat a tartományfőnöknő. – Szigorú iskola vagyunk, de alkalmazkodunk a korhoz. Van olyan öregdiák, aki megrökönyödik azon, hogy a lányok most már járhatnak nadrágban is, egy későbbi öregdiák pedig azon, hogy milyen rövid szoknyát viselhetnek a diákok. Nem könnyű a mi elképzelésünket összehangolni a gyerekekével, de megértéssel sikerül.

Judit nővér miközben körbevezetett minket az intézmény területén, elmesélte annak történetét is.

– Ennek a háznak nem mi voltunk az eredeti gazdái. A 19. század végén itt már kolostor volt, az Isteni Szeretet Leányai működtették, még élnek a környéken olyanok, akik hozzájuk jártak. Ez a rend most is jelen van még a kerületben, a Viola utcában. 1950-ben, mikor az internálótáborokból kiengedték a szerzeteseket, született egy döntés, hogy el lehessen mondani: Magyarországon vallásszabadság van. Négy rendet visszaállítottak, a ferenceseket, a bencéseket, a piaristákat, és a mi rendünket, akkor még az volt a nevünk, hogy Miasszonyunkról Nevezett Szegény Iskolanővérek. Minket raktak ebbe a házba, helyesebben annak egy részébe, miközben velünk egy udvarban, a Ráday utcai fronton egy állami kollégium volt – mesélte Judit nővér. Azóta az intézmény területe bővült, beépítették a szomszédos telkeket, és a szükségnek megfelelően folyamatosan alakítják, szépítik. Legutóbb mosókonyhájukból csináltak egy pince kávézót.  

Boldogasszony Iskolanővérek Boldogasszony Kolostori Kávézó Judit nővér ( Fotó: Sáfár Tibor )


( Fotó: Sáfár Tibor )

– Ha így nézzük, kicsit kápolna jellege is van a kávézónak, de ha úgy nézzük, szórakozóhely is lehet. Tényleg jó név: Kolostori kávézó – mondta a szerzetes miközben körbevezetett a kávézóban, amely – a hírekkel ellentétben – nincs nyitva a közönségnek, egyelőre. – Még nem tudjuk vállalni, hogy megnyissuk. Eddig is sok esemény volt a házunkban, minden hónapban van egy Hegedűs Endre szalon, amire mindenkit szívesen látunk. Ehhez hasonló kisebb kulturális programokra , találkozásokra szeretnénk használni ezt az új közösségi teret is, valamint saját közösségi programjainkra. A főváros által kiírt, és a kerület közreműködése által megvalósított TérKöz pályázat támogatta a közösségi tér kialakítását – magyarázta a nővér és hozzátette: a pályázat megvalósításának záró ünnepsége maga is egy kulturális program volt a frissen elkészült Kolostori kávézóban. Felléptek az iskola művész zenetanárai, egyik nővérük selyemfestményeiből kiállítást készítettek, másik nővérük irodalmi-történelmi előadást tartott.

– Ehhez hasonló találkozásokat a jövőben is szeretnénk. A megnyitó óta volt már itt lelkigyakorlat, osztálytalálkozó, születésnap, év végi osztályprogram, vagyis elsősorban a saját közösségünk találkozási pontja ez a kávézó, de egyben eszköz és lehetőség arra, hogy kifelé nyissunk. Alapítónkkal, Gerhardinger Boldog Teréziával együtt hisszük, hogy “Minden jó kicsiben kezdődik”.

Kapcsolódó Cikkek

  • Csapadékos, hűvös lesz a hétvége időjárása

    Csapadékos, hűvös lesz a hétvége időjárása

    A hétvégén ismét csapadékosra fordul az idő: ónos eső, eső, de havazás is lehet. Emellett lehűlés várható, a kezdetben még 10 Celsius-fok körüli maximumok után a hét végén néhol már csak 1 fokig melegszik a levegő – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.

  • Klímatudatossággal az élhetőbb környezetért

    Klímatudatossággal az élhetőbb környezetért

    November 30-án a Vármegyeházán tartották azt a zárókonferenciát, amelynek keretében bemutatták a Tolna megyei klímastratégiát. E stratégiában meghatározták a klímastratégiát érintő azon döntéseket, amelyek Tolna megye elkövetkező éveit, évtizedeit definiálják a klímatudatosság jegyében.

  • Szeretetakcióval a rászorulókért

    Szeretetakcióval a rászorulókért

    Debrecen a béke szigete – a Debreceni Karitatív Testület III. Karácsonyi Szeretetakcióján foglalta így össze a karácsonyi segítségnyújtás, adományozás és szeretet lényegét Széles Diána alpolgármester.