2017. december 16., szombat
Etelka, Aletta

Belföld

Kíméletlenül lecsapott a vihar

Országszerte közel 3 ezer alkalommal, csak a fővárosban mintegy 1600-szor riasztották a tűzoltókat szerdán estig a vihar okozta károk elhárítására.

Budapest, 2015. július 8. Vihar Budapesten, a Fővám téren 2015. július 8-án. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Budapest, 2015. július 8.
Vihar Budapesten, a Fővám téren 2015. július 8-án.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője azt MTI-nek azt mondta, hogy főleg letört ágak, kidőlt fák és oszlopok, leszakadt villanyvezetékek miatt kellett kivonulniuk országszerte. A víz pincéket öntött el, a fák házakra, kerítésekre dőltek. Több épületbe villám csapott és a kigyulladt tetőket kellett oltaniuk a tűzoltóknak.


A legtöbb bejelentést Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Fejér, Vas, Pest és Heves megyéből, valamint a fővárosból kapták. Pest megyéből mintegy 500 riasztás érkezett; Gödön kigyulladt egy trafóház, ezért a környéken megszűnt az áramszolgáltatás.

Mukics Dániel hangsúlyozta: a katasztrófavédelem folyamatosan fogadja a jelzéseket, és számolja fel a károkat. Először a legsúlyosabb, életveszélyes eseményekhez vonulnak ki, és csak utána a kisebbekhez, amelyeknek a helyreállítása ezért elhúzódhat.


Kolozsi Péter, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője arról számolt be, hogy mintegy ezerhatszázszor riasztották Budapesten a tűzoltókat szerda este 10 óráig a vihar nyomán.

Közlése szerint többnyire útra dőlt fák, leszakadt gallyak, az utcára omlott vakolat, elöntött pincék és alagsori helyiségek miatt kellett kivonulniuk. Az utakon hömpölygő víz jelentősen lelassította a forgalmat, a viharban a trolik és a villamosok felső vezetékrendszere több kerületben is megrongálódott, illetve a város számos pontján elektromos felsővezetékre szakadtak öles ágak.

Hangsúlyozta, hogy személyi sérülésről nem kaptak jelentés és este fél tízig ötven helyszínen már felszámolták a károkat, illetve húsz helyszínen még este tízkor is zajlottak a munkálatok.

Budapest, 2015. július 8. A felhőszakadás miatt víz áll Budapesten a Nagyvárad téri aluljáróban 2015. július 8-án. MTI Fotó: Mihádák Zoltán

Budapest, 2015. július 8.
A felhőszakadás miatt víz áll Budapesten a Nagyvárad téri aluljáróban 2015. július 8-án.
MTI Fotó: Mihádák Zoltán

Több helyszínen akadozott az áramszolgáltatás; az Elektromos Művek szakembereik folyamatosan dolgoznak a szolgáltatás helyreállításán.

A vihar leginkább az V., VI., VII., VIII., IX., X., XII., XX., XXI. és a XXII. kerületben okozott károkat. A XX. kerületben, a Nagysándor József utcában egy épület lakhatatlanná vált, míg a X. kerületben kerítést döntött ki a szél, a IX. kerületben pedig egy kidőlt fa rongált meg gázvezetéket, így a viharban a fővárosi tűzoltóknak gázömlést is meg kellett szüntetniük.

A Mávinform sajtóügyeletese elmondta, hogy országszerte fennakadásokat, késéseket okozott a vihar a vasúti közlekedésben, Budapestet szinte elzárták a szerelvények elől a felsővezetékre, pályára dőlő fák.

A Budapest-Hegyeshalom vonalon például – Kelenföld és Budaörs között – egy vágányon közlekednek a szerelvények jelentős késéssel.

A Keleti pályaudvaron több vágányt le kellett zárni a szél által lesodort törmelékek miatt.

A székesfehérvári vonalon Martonvásár és Kápolnásnyék között is áll a forgalom, a Budapest-Hatvan vonalon, Tura és Pécel állomáson nem működik a biztosító berendezés, ezért késnek a szerelvények.

A Budapest-Szolnok vonalon nem közlekednek a szerelvények Budapest Nyugati pályaudvar-Kőbánya Kispest-Pestszentlőrinc között fák kidőlése miatt. Ugyancsak kidőlt fák miatt áll a forgalom Soroksár és a Soroksári út állomás között.

Több, a fővárosba tartó, a pályán rekedt vonatot visszafordítottak, hogy legalább azok az utasok, akik akarnak, vissza tudjanak jutni a kiinduló állomásra – mondta Both Ferenc.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) is azt közölte, hogy a szerdai vihar a felsővezetékekben és az elektromos berendezésekben jelentős károkat okozott, amelyek felszámolása és helyreállítása csütörtökre is áthúzódik.

A központ szerda este Facebook-oldalán azt írta, hogy több mint harminc vonalon okoztak fennakadásokat a felsővezetékeket leszakító kidőlt fák és oszlopok, illetve a sok csapadék.

Nem közlekedett szerda este a 3-as metró a Deák Ferenc tér és Kőbánya-Kispest között, a 6-os (ráckevei) HÉV helyett a Közvágóhíd és Pesterzsébet-felső között pótlóbuszok járta, a 7-es (csepeli) vonalon pedig fakidőlés miatt szünetelt a vonatforgalom. Fennakadások okozott a vihar egyebek mellett az 1-es, a 2-es, a 3-as, a 18-as, a 41-es, a 47-es, a 49-es, valamint a legtöbb dél-pesti villamosvonalon, a trolijáratoknál és a Dózsa György utat érintő buszoknál.

Budapest, 2015. július 8. Egy tűzoltó Budapest X. kerületében, a Cserkesz utcában 2015. július 8-án keresőkutyájával a viharban kidőlt téglafal romjait ellenőrzi, hogy az esetleg nem temetett-e valakit maga alá. MTI Fotó: Mihádák Zoltán

Budapest, 2015. július 8.
Egy tűzoltó Budapest X. kerületében, a Cserkesz utcában 2015. július 8-án keresőkutyájával a viharban kidőlt téglafal romjait ellenőrzi, hogy az esetleg nem temetett-e valakit maga alá.
MTI Fotó: Mihádák Zoltán

A csúcsidőszakban 189 riasztást kaptak a mentők

A szerda délutáni vihar csúcsidőszakában 189 riasztást kaptak a mentők a fővárosból és környékéről, ezek közül 63 lehetett összefüggésben a viharral – közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője. Tájékoztatása szerint jellemzően ledőlt fák, leesett faágak, kő, üvegtörmelékek, a szél által felkapott tárgyak okoztak sérülést.

Szerdán a hőségben közel 900 betegnek nyújtottak segítséget a mentők, míg egy átlagos napon a fővárosban mintegy 650 beteget kell ellátniuk.

A kora délutáni óráktól, a vihar közeledtével tovább nőtt a segélyhívások száma, ezért az OMSZ rendkívüli intézkedéseket tett: a mentőautókat a betegszállításból is sürgősségi ellátásra vezényelte, otthoni készenlétes dolgozóit berendelte és az esti váltást is órákkal későbbi időpontra engedélyezte – közölte a szóvivő.

Kapcsolódó Cikkek