2017. december 18., hétfő
Auguszta

Egyéb I.kerület

Megéri a munkahelynek, ha családbarát

prolabora.hu

A kiegyensúlyozott családi háttér növeli a munkaképességet

Idén is meghirdeti a Családbarát munkahely pályázatát a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom – jelentették be a Szent Háromság téri Magyarság Házában.

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom célja, hogy megszülessenek a kívánt, tervezett gyermekek. Rendelkezésére álló eszközeivel próbálja ösztönözni a vállalati szféra résztvevőit abban, hogy meghonosítsák és terjesszék a családbarát szemléletű munkahelyi működést.


– A Családbarát Vállalat pályázattal, a tavalyi díjazottak példáján keresztül, a jól működő gyakorlatok ismertetésével szeretnénk a vállalatokat arra ösztönözni, hogy vezessenek be minél több családbarát intézkedést és tudatosabban támogassák a munka-magánélet egyensúly megteremtését. A kiegyensúlyozott családi háttér biztosítja a munkavállaló lelki és fizikai egyensúlyát, ami a vállalat gazdasági sikereiben is mérhető, ezért is fontos számunkra, hogy minél több cég elsajátítsa ezt a szemléletet – fogalmaztak a mozgalom vezetői.

Arra a kérdésre, miért éri meg a vállalatnak családbarátnak lenni, Ternovszky Csilla, a ProLabora képviselője elmondta, a Munka és Család Audit fejlesztési program eredményei alapján egyértelműen láthatók és mérhetők a családbarát fejlesztések hatásai a dolgozókra, ezáltal a vállalat életére és eredményességére: nő a lojalitás, a rugalmasság, a motiváció, csökken a fluktuáció, ezáltal a toborzási, betanítási költségek.


3 királylány

A Három királyfi, három királylány Mozgalom nagyon sok szabadidős családi programot szervez

– Elégedettebb dolgozók, egyenlő sikeresebb vállalat. Ha a munkavállaló számíthat rám, én is számíthatok rá! – érvelt Ternovszky Csilla.

– A Fornax ICT 100 százalékban magyar tulajdonban lévő informatikai vállalat, amely nagy hangsúlyt fektet a kollégái szakmai fejlődése mellett munkahelyi körülményeire, társas és közösségi kapcsolatainak minőségére is, amibe beletartozik nemcsak a vállalati közösség, de a családi élet is – ecsetelte cégük családbarát működését Schmidt Dominika. – Gyakorlati tapasztalat, hogy a kezdeményezések kifejezetten jó hatással vannak a szülők munkájára, és így a családtagokra is. Jól tükrözi a családbarátságot, hogy idén 6 Fornax Junior is születik a cégben.

A kisvállalati szférából Mayer Viktória, a Webstar képviselője hozott példát.

– A családbarátság számunkra a munka és a magánélet egyensúlyát jelenti, amely biztosítja, hogy a munkatársak szenvedélyesen tudjanak dolgozni, hogy ehhez a magánéletükben fel tudjanak töltődni, és hogy a szervezet ezt fenntartható módon tudja támogatni.

A Három királyfi, három királylány Mozgalom éppen ezért idén is meghirdette a Családbarát Vállalat pályázatot. A pályázati felhívás a haromkiralyfi.hu és a balansz.info honlapon is megtalálható. Regisztrálni szeptember 5-ig lehet. A pályázatok beadási határideje október 20.

 

Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom, Tordai Ágnes, Fűrész Tünde, Ujvári Enikő, Ternovszky  Csilla, Révész Bálint, Schmidt Dominika,

Schmidt Dominika a Fornax pozitív tapasztalatairól beszélt

Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom, Tordai Ágnes, Fűrész Tünde, Ujvári Enikő, Ternovszky  Csilla, Révész Bálint, Schmidt Dominika,

Ternovszky Csilla úgy fogalmazott: ha a munkavállaló számíthat rám, én is számíthatok rá!

Kapcsolódó Cikkek

  • Csapadékos, hűvös lesz a hétvége időjárása

    Csapadékos, hűvös lesz a hétvége időjárása

    A hétvégén ismét csapadékosra fordul az idő: ónos eső, eső, de havazás is lehet. Emellett lehűlés várható, a kezdetben még 10 Celsius-fok körüli maximumok után a hét végén néhol már csak 1 fokig melegszik a levegő – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.

  • Klímatudatossággal az élhetőbb környezetért

    Klímatudatossággal az élhetőbb környezetért

    November 30-án a Vármegyeházán tartották azt a zárókonferenciát, amelynek keretében bemutatták a Tolna megyei klímastratégiát. E stratégiában meghatározták a klímastratégiát érintő azon döntéseket, amelyek Tolna megye elkövetkező éveit, évtizedeit definiálják a klímatudatosság jegyében.

  • Szeretetakcióval a rászorulókért

    Szeretetakcióval a rászorulókért

    Debrecen a béke szigete – a Debreceni Karitatív Testület III. Karácsonyi Szeretetakcióján foglalta így össze a karácsonyi segítségnyújtás, adományozás és szeretet lényegét Széles Diána alpolgármester.