2017. december 11., hétfő
Árpád, Árpádina

Belföld

Megúszták a tunéziai terrort

Egy praktikus döntésen múlott, hogy nem került bajba Tunéziában az a fiatal pár, amely Szúszába tervezte nászútját. Új úti célt keresve, úgy érzik, cseberből vederbe kerültek, hiszen ahol nincs terrorveszély, ott a bevándorlók és a pénzügyi helyzet okoznak gondot.

− Egzotikus országba vágytunk – mondta Kürti-Bíró Kata, aki június 6-án kötött házasságot szerelmével, de a nászút szervezését már hónapokkal korábban megkezdték. ‒ Kétszer is utaztunk már ugyanazzal az utazási irodával, bíztunk bennük, és a kínálatuk is tetszett. Azt is tudtuk, hogy mennyit tudunk költeni az útra. Így nem volt nehéz választani.


esku1Mivel Katát és férjét vonzotta az arab világ romantikája, azonnal igent mondtak, amikor az iroda szakembere egyhetes, olcsó tunéziai utat ajánlott számukra egy ötcsillagos hotelben, Szúszában.

‒ Megijedtünk márciusban, amikor terrortámadás érte a tuniszi múzeumot, de az iroda szakembere akkor megnyugtatott bennünket – mesélte Kürti-Bíró Kata.


A fiatal pár elhatározta, mivel az észak-afrikai országok klímája nyáron embert próbáló a magyarok számára, csak szeptember elején utaznak. És ez a döntés mentette meg őket, hiszen ha közvetlenül az esküvő után indulnak, talán ők is támadás sérültjei között lehettek volna.

Mint Kata elmondta, már a tragédiáról érkező hír másnapján berohantak az irodához, és elkezdték az új úti célpont keresését. ‒ Abban az árkategóriában, amelyben gondolkodtunk, dél-görög szigeteket ajánlottak. Csakhogy tudomásunk szerint Rodoszon és Krétán most éppen a bevándorlók okoznak gondot, mi pedig nem szeretnénk olyan helyre menni, ahol rossz a közbiztonság, de az ország pénzügyi helyzete miatt is kétségek gyötörnek minket. Olaszország szintén a menekültek transzfer országa, ráadásul jóval meghaladja a büdzsénket, Spanyolországról nem is beszélve. A muszlim országokat egy időre kizártuk a terveinkből, Egyiptom, Törökország, Jordánia szóba sem jöhet – sorolta keserűen.

Az iroda egy csodálatos helyet ajánlott számukra: a Dominikai Köztársaságot. Ehhez azonban másfélszer annyi pénzre volna szükségük, mint amennyivel terveztek, ráadásul oda csak novembertől ajánlatos utazni a hurrikánveszély és az esős időjárás miatt. ‒ Bízunk az irodában, és még várjuk a megfelelő ajánlatot. De az is lehet, hogy a végén visszakérjük a befizetett összeget, beletankoljuk az autóba, és útnak indulunk Európában. Kényelmes szálloda helyett kis panziókban alszunk, de legalább úgy érezzük magunkat, ahogy egy nászúton szeretné az ember. Egyelőre ez tűnik a legbiztonságosabb útnak – árulta el Kata.

Kapcsolódó Cikkek