2017. december 11., hétfő
Árpád, Árpádina

Külföld

Minden bűnét bevallotta Észak-Korea kanadai foglya

“Beismerte” állítólagos – államellenes – bűncselekményeit egy Észak-Koreában fogva tartott kanadai lelkész.

A phenjani állami média – mint arról nyugati hírügynökségek pénteken Szöulból beszámoltak – idézte a 60 éves, koreai származású Hyeon Soo Lim kanadai lelkipásztort, aki az észak-koreai hatóságok által összehívott sajtóértekezleten “beismerte”, hogy az elmúlt hónapokban “humanitárius segély” ürügyén több területen is kísérletet tett az észak-koreai rendszer megdöntésére.


A sajtóértekezleten állítólag meg nem nevezett külföldi médiumok képviselői is jelen voltak. Hivatalos közlés szerint a kanadai lelkipásztor “valamennyi államellenes bűnét” beismerte. Ezen kívül az országba történt “illegális beutazással” is vádolták őt.

A lelkész január 31-én indult el Észak-Koreába, ahol rendszeresen segíti egy szanatórium, egy csecsemőotthon és egy árvaház munkáját. Családja és egyháza azóta nem hallott róla. A férfi eddig több mint százszor utazott a külvilágtól szinte teljesen elzárt kommunista országba.

A kanadai kormány március elején értesült arról, hogy a torontói Fény Koreai Presbiteriánus Egyház lelkipásztorát az észak-koreai hatóságok fogva tartják.

Észak-Korea az elmúlt időszakban több amerikai, dél-koreai és más nemzetiségű állampolgárt őrizetbe vett vallási okokból, akiket jellemzően a rendszert felforgató tevékenységekkel vádoltak meg, de hosszabb-rövidebb fogva tartást követően szabadon engedték őket.

Kanada 2010-ben felfüggesztette diplomáciai kapcsolatait a kelet-ázsiai kommunista rezsimmel, és 2011-ben az észak-koreai atomrobbantásokra válaszul szankciókat vezetett be Phenjannal szemben.

Kapcsolódó Cikkek