2017. december 14., csütörtök
Szilárda

Extra

Stallone eladja Rocky- és Rambo-relikviáit

Több száz, Rocky- és Rambo-filmekből származó relikviát bocsát árverésre Sylvester Stallone, a produkciók alkotója és főszereplője októberben. A sztár csütörtökön elmondta, hogy katonai jótékonysági szervezeteknek juttatja a bevétel egy részét.

A 69 esztendős színész-forgatókönyvíró-rendező egyebek mellett Rambo katonai zubbonyától és Rocky bokszkesztyűjétől, ruhájától és bokszzsákjától is megválik. A szerepekkel azonban nem szakít: ősztől látható a moziban Creed címmel az új Rocky Balboa-epizód, és már egy új Rambón is dolgozik a hollywoodi sztár.


A Creed rendezője és forgatókönyvírója Ryan Cooger. Stallone Rockyként ezúttal egy ifjú sztárbokszoló (Michale B. Jordan) edzőjét alakítja. A színész szerint azonban szó sincs Rocky 7-ről, ezúttal Jordan a főhős, aki “briliáns a filmben”.

A színész felidézte, hogy mikor Cooger először megkereste a Rocky-film ötletével, nem állt rá, mert úgy érezte, ez a vonat már elment. De A megálló című filmje kirobbanó sikere után a rendező ismét felkérte a szerepre. “Soha nem láttam még valakit ilyen elszántnak” – mesélte Stallone, aki végül ráállt.

Az új Rambóról csak annyit mondott, hogy jelenleg a forgatókönyvén dolgozik, és a történet “cseppet sem mulatságos”.

A Rocky- és Rambo-emléktárgyak árverését október 14-15-én tartja a Heritage Auctions.

A sztár arról is beszélt, hogy azért gondolt a katonai jótékonysági szervezetek támogatására, mivel pályafutása során főleg “nagyon amerikai” és “nagyon katonás” szerepeket játszott, és most szeretne visszafizetni valamit azoknak, akikről ezeket a hősöket mintázta.

Kapcsolódó Cikkek

  • Ők a legjobbak az idén a Filmesek Céhe szerint

    Ők a legjobbak az idén a Filmesek Céhe szerint

    Idén is kihirdette a Hollywoodi Filmesek Céhe az általuk legjobbnak ítélt színészi alakításokat. A jelöltek között ott van a favoritnak számító Gary Oldman, Timothee Chalamet , Judi Dench és Sally Hawkins is, de olyan meglepetés jelöltek is befértek a listába, mint Steve Carrell és Woody Harrelson is.

  • Imádják a szerelmes tiniket a filmkritikusok

    Imádják a szerelmes tiniket a filmkritikusok

    Idén két huszonéves is hazaviheti élete első Oscar-díját a világ filmkritikusai szerint. A kétszeres Oscar-jelölt Saoirse Ronan és az újonc Timothée Chalamet számtalan díjat nyertek már az idei díjátadó szezonban, legutóbb a Chicago-i Filmkritikusok díját.

  • Mindenki odáig van az új Star Wars-filmtől

    Mindenki odáig van az új Star Wars-filmtől

    Szerdán mutatták be a magyar mozik a Star Wars-saga legújabb, immár VIII. részét. Az utolsó Jedik máris minden rekordot megdöntött, a hazai forgalmazók szerint az űreposz korábbi filmjei közül egyikre sem kel el ennyi jegy már elővételben.

  • A Dal 2018: Talán az eddigi legerősebb mezőny

    A Dal 2018: Talán az eddigi legerősebb mezőny

    Talán az eddigi legerősebb mezőny jött össze a jövő évi versenyre A Dal történetében. Erről két zsűritag, Frenreisz Károly és Mező Misi beszélt az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.