EUR: 323,90 Ft
CHF: 280,59 Ft
2018. június 20., szerda
Rafael

Sport

Svájci csapat nyerte a Kékszalagot

csg_9974-1

A svájci Safram csapat. fotó: Kékszalag sajtó

A svájci Safram csapat Ventilo M1 típusú katamaránja nyerte a 47. Kékszalag Árkád Nagydíj vitorlásversenyt, Európa leghosszabb tókerülő regattáját.

A viadal honlapjának beszámolója szerint a hajó pénteken hajnalban 2 óra 6 perckor futott be a célba, míg a második helyen 13 perc hátránnyal a tavaly hatalmas időrekorddal diadalmaskodott Fifty-Fifty nevű 50 lábas magyar katamarán végzett.

A tizenegyszeres Kékszalag-győztes Litkey Farkas – aki ezúttal egy Decision 35 típusú, Cellum névre keresztelt kéttestű hajóval vágott neki a versenynek – lett a harmadik.


A verseny a Keszthelyi-öböl bejáratánál dőlt el, amelyet a Safram északról, Balatongyörök felől gyorsabban közelített meg, mint a délen vitorlázó Cellum. A svájci hajó itt tudott véglegesen az élre állni, és előnyét végig növelte a célig.

A Kékszalag 540 hajóból álló mezőnye csütörtökön 9 órakor rajtolt el Balatonfüreden, hogy megtegye a verseny légvonalban mintegy 155 kilométeres távját. A szél a nap folyamán végig nagyon gyenge maradt, csak este 10 órakor lett kicsit élénkebb a légmozgás. A mezőny a verseny alatt a Balaton teljes hosszában széthúzódott, sokan feladták a küzdelmet, de a kitartó hajók zöme is csak péntek késő délután vagy éjszaka ér majd célba.

Kapcsolódó Cikkek

  • Kovács Bálint: súlyos bukás után dobogó

    Kovács Bálint: súlyos bukás után dobogó

    A H-Moto Team versenyzői az elmúlt hétvégén a Pannoniaringen folytatták idei szezonjukat a magyar bajnokságban. Az ezresek között az idén az előző két futamot megnyerő Kovács Bálint ezúttal két tizeddel a második helyre szorult, míg az SSP 300-as mezőnyben Kakuszi Ádám a hetedik helyet szerezte meg.

  • Lakatos Gergely lett a darts Európa-bajnok

    Lakatos Gergely lett a darts Európa-bajnok

    Egy arany- és egy bronzérmet nyertek a magyar dartsosok az olaszországi Caorléban megrendezett soft Európa-bajnokságon. Az utánpótlás korosztályban Lakatos Gergely a fiúknál Európa-bajnoki címet nyert, míg a lányoknál Czipó Vivien a dobogó harmadik fokára állhatott fel.