2017. december 11., hétfő
Árpád, Árpádina

Tech

Szalakótát követne? Már megteheti!

Európai szalakóta

Európai szalakóta

Első alkalommal láttak el műholdas jeladóval szalakótákat Magyarországon. Egyelőre egy tucat madár kapott nyomkövetőt, de a tervek szerint összesen száz madarat szerelnek majd fel a készülékkel – közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) az MTI-vel. A szalakóták száma egész Európában jelentősen lecsökkent, a faj több nyugat-európai országban kipusztult. A Kárpát-medencei állomány egyelőre stabil, így védelme, megőrzése kifejezetten fontos a faj európai uniós jövője miatt. Az MME szakemberei A szalakóta védelme a Kárpát-medencében című LIFE+ projekt keretében tizenhárom madarat láttak el jeladóval az elmúlt hetekben, de a tervek szerint a nyomkövetővel felszerelt madarak száma eléri majd a százat.

A miniatűr jeladókkal a faj költőhely-használati és hosszú távú, Afrika Szaharától délre húzódó területeire irányuló vonulási szokásairól kaphatunk pontos adatokat. A madarak mozgását a lakosság is nyomon követheti az interneten.


A Kárpát-medence szalakóta-állományának vonulási útvonalai és telelőterületei szinte egyáltalán nem ismeretesek. A hagyományos madárgyűrűzés segítségével az elmúlt több mint száz évben alig néhány visszafogási adatot sikerült csak gyűjteni, így a madarakat a vonulás és a telelés idején fenyegető veszélyforrásokról sincs elegendő információ. A szalakóták évente mindössze négy hónapot töltenek Európában, idejük nagyobb részét a tavaszi és őszi vonulás és az afrikai telelés teszi ki.

A hosszú, évente oda-vissza akár tizenötezer kilométeres út alatt sok nehézséget kell leküzdeniük. Az illegális vadászat, a pihenő- és telelőhelyek leromlása, a táplálékhiány, a klímaváltozás rengeteg madár pusztulását okozza. A vonulási útvonalak pontosabb ismerete segítheti a veszélyek csökkentését is.

Kapcsolódó Cikkek