2017. december 14., csütörtök
Szilárda

Külföld

Trump belecsapott az állóvízbe

Az ingatlanmilliárdos komoly botrányt kavart azzal, hogy június 16-i kampánynyitóján azt mondta: a mexikói bevándorlókkal együtt bűnözés és drog érkezik az Egyesült Államokba, s ezért megválasztása esetén falat építtetne a 3000 kilométer hosszú amerikai-mexikói határon, amelynek költségét Mexikóval fizettetné meg. Kijelentései miatt azóta számos üzleti partnere – köztük a spanyol nyelven sugárzó amerikai Univision tévéhálózat, valamint az NBC és az ESPN csatornák – szerződést bontott vele, aminek következtében becslések szerint több tízmillió dolláros anyagi kár érte.

Bár még több mint egy év van hátra, amíg az amerikaiak újra az urnák elé járulnak, az USA választási rendszerének köszönhetően izgalmas időszaknak nézünk elébe. A Demokrata Párt szinte biztosan Hillary Clintont indítja jövő novemberben, ám a republikánus jelöltek között nagy csata ígérkezik, amibe a közelmúltban Donald Trump is beszállt.

Mindössze néhány héttel elnöki aspirációi bejelentése után a The Economist felmérése szerint a milliárdos Donald Trump vezeti a republikánus elnökjelöltek versenyét és a mexikói bevándorlókat becsmérlő megjegyzésével nagy vihart kavaró üzletember a fontos államokban is előkelő helyen áll.


Ahhoz, hogy megértsük ennek jelentőségét, érdemes vetni egy pillantást az USA választási rendszerének sajátosságaira: a két nagy párt – a Republikánus és a Demokrata – államonkénti előválasztásokon dönti el, hogy kit jelölnek majd elnöknek. A folyamat hivatalosan februárban indul Iowában, ám a jelöltek már most intenzíven kampányolnak, hogy minél jobb eredményt érjenek el.

Az iowai és a New Hampshire-i előválasztásnak komoly jelentősége van, hiszen, aki itt jól szerepel az más államokban is könnyen az éllovasok között találhatja magát és a március elsején sorra kerülő szuperkedden – amikor egyszerre legalább kilenc államban szavaznak – akár a jelöltséget is bebiztosíthatja.


New York, 2015. június 16. Donald Trump amerikai ingatlanmágnás bejelenti, hogy beszáll a Republikánus Párt hivatalos elnökjelöltségéért folytatott küzdelembe 2015. június 16-án New Yorkban. (MTI/EPA/Justin Lane)

Donald Trump bejelenti, hogy beszáll a Republikánus Párt hivatalos elnökjelöltségéért folytatott küzdelembe. Fotó: MTI/EPA/Justin Lane

A friss kutatások szerint Trump pedig nemcsak országosan, de mindkét fontos államban jól áll. Iowában a harmadik, míg New Hampshire-ben a második helyen mérték, sőt a legfrissebb, Észak-Karolinában készült, állami felmérés az első helyre teszi a milliárdost (Észak-Karolina is a szuperkedden választ).

The Economist kutatás (országos)

Donald Trump 15%

Jeb Bush 11%

Rand Paul 11%

 

CNN kutatás (országos)

Jeb Bush 19%

Donald Trump 12%

Mike Huckabee 8%

Az eddig inkább csendesen csordogáló jelöltállítási folyamatot Trump színrelépése igencsak megkavarta, de jövő februárig még nagyon sok minden történhet. Akad olyan közelmúltbeli felmérés, amelyben a jelenleg 16 republikánust számláló mezőny gyakorlatilag minden tagja a statisztikai hibahatáron belül áll. Az egymás javára való visszalépéseknek nagy jelentősége lehet a következő hónapokban és ez az a terület, ahol Donald Trump valószínűleg nem fog jól szerepelni: a jelenlegi mezőnyben alig akad jelölt, akiről feltételezhető, hogy a szókimondó üzletember támogatására szólítaná fel a híveket.

Többen hajlamosak legyinteni Trump kampányára azzal, hogy nem lehet őt komolyan venni és idővel elfogy majd a lendület. Akad azonban két terület, aminek egy amerikai elnökválasztásnál valószínűleg mindennél nagyobb jelentősége van: a pénz és az előélet. Anyagilag Trump mindenkinél jobban fogja bírni a versenyt, hiszen vagyonát mintegy 4 milliárd dollárra becsülik, de saját bevallása szerint 9 milliárd dollárja van. Ami pedig az előéletet illeti: a jelöltek közül senki nem szerepelt annyit televízióban és a bulvárlapokban, mint „A Donald”, ami azt is jelenti, hogy életének legpiszkosabb titkait már kiteregette a sajtó.

New York, 2015. június 13. A Demokrata Párt 2016-os elnökjelöltségére pályázó Hillary Clinton első nagy választási beszédét tartja a New York-i Roosevelt-szigeten 2015. június 13-án. (MTI/EPA/Andrew Gombert)

Hillary Clinton szinte biztos befutó a Demokrata oldalon

Kapcsolódó Cikkek