2017. december 13., szerda
Luca, Otília

Egyéb XI.kerület

Világot jelentő segítség

A látássérültek hatékony társadalmi integrációját tűzte zászlajára a múlt héten indult Közösségi Lámpás program, mely az önkormányzat, valamint a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesület (VGYKE) együttműködésének köszönhetően jött létre.

Szolnok, 2013. augusztus 10. Palásti Tibor, Nemes András és Szigeti Henriett vak evezősök (j-b) Jerry, a vakvezető kutya vezetésével edzésre érkeznek a Tisza Evezős Egylet csónakházába Szolnokon, 2013. augusztus 10-én. A három sportoló negyedik társukkal, Pintér Erikával együtt Molnár Csaba edző irányítása mellett tanult meg evezni. Azóta rendszeresen tréningeznek és versenyeznek az egyesület színeiben, ahol ép sporttársaik is segítik felkészülésüket. MTI Fotó: Bugány János

A kép illusztráció: (MTI/Bugány János)

A program információkat közvetít az érdekelt csoportok és intézmények között, szerepet vállal a látássérültek és általában a fogyatékos csoportokkal kapcsolatos szemléletformálásban, valamint megjeleníti a látássérültek helyi érdekeit.


– A kerületben élő látássérültek számára ez azt jelenti, hogy az igényeik és érdekeik megjelenítése, érvényesítése innentől kezdve nem csupán egyéni utakon valósulhat meg – emelte ki a megállapodás aláírását követően Mészáros Ágnes, a VGYKE alelnöke. – Az egyesület helyi képviselői segítséget nyújtanak az információk összegyűjtésében és a megfelelő helyre történő továbbításában. Ezen túlmenően a helyi intézmények számára szemléletformáló programok válnak elérhetővé a jövőben abból a célból, hogy a látássérültek valós szükségleteit testközelből is megismerhessék. Az újbudai látássérültek számára egy helyi csoport alakul, amelyik a felsorolt szolgáltatásokon túl rendszeres, tartalmas és akadálymentes szabadidős programokat szervez a számukra, valamint részt vesz a speciális problémáik megoldásában. Ennek keretében működik például a Lámpás Klub, ahol az itt élő látássérültek rendszeresen találkozhatnak és megbeszélhetik a gondjaikat, igényeiket.

Kapcsolódó Cikkek