2017. december 11., hétfő
Árpád, Árpádina

Külföld

112 éves japán a világ legidősebb férfija

Nem kell túlzásba vinni a dolgokat – ez a hosszú élet titka a 112 éves japán Koide Jaszutaro szerint, akit a Guinness Rekordok pénteken a világ legidősebb férfijává nyilvánított.

A Nagojában élő férfi 1903. március 13-án született és szabóként dolgozott egész életében. Azután lett a világ legidősebb férfija, hogy júliusban 112 évesen Tokióban elhunyt az eddigi korrekorder, Momoi Szakari.


A pénteki ünnepségen egy idősotthonban hét gyermeke közül három, kilenc unokája közül kettő és egy dédunokája vett részt.

“A legjobb, ha nem visszük túlzásba a dolgokat” – fedte fel a hosszú élet titkáról Koide, aki azt tanácsolta, hogy ne dohányozzunk és ne italozzunk, ám mindent élvezzünk az életben. Mint elmondta, a kedvenc étele a kenyér.

Nagyapjáról, aki még ma is szemüveg nélkül képes olvasni, egyik unokája elmondta, hogy korábban nagyon szigorú ember volt, de ahogy idősödött, egyre kedvesebbé vált. “Életmódjában mindig kerüli a stresszes helyzeteket” – tette hozzá az unoka.

A világ egyik leggyorsabban öregedő országa Japán, ahol már mintegy 54 ezer ember száz éven felüli.

A világ legidősebb embere a New York-i Susannah Mushatt Jones, aki hétfőn ünnepelte 116. születésnapját.

Kapcsolódó Cikkek

  • Zátonyra futott egy komp Calais-nál

    Zátonyra futott egy komp Calais-nál

    Kavicszátonyra futott vasárnap délután egy angol komp Calais francia kikötővárosnál; a fedélzetén lévő 313 utasnak nem esett baja – közölték az illetékes hatóságok.

  • Elárvereztek egy teljes falut

    Elárvereztek egy teljes falut

    Elárvereztek egy német falut, az egyetlen licitálónak 140 ezer eurót (mintegy 43 millió forintot) ért meg az Alwine nevű település.

  • A szakértő szerint igen kicsi az esély új szavazásra a Brexitről

    A szakértő szerint igen kicsi az esély új szavazásra a Brexitről

    A nehézkesen haladó tárgyalások ellenére kicsi az esély arra, hogy új szavazást tartsanak az Egyesült Királyságban az uniós kiválásról – mondta Gálik Zoltán, a Corvinus Egyetem docense az M1 aktuális csatornán vasárnap azzal kapcsolatban, hogy pénteken előzetes megállapodás született a kiválás legfontosabb feltételeiről.