2017. december 13., szerda
Luca, Otília

Külföld

41 százalékkal nőtt a brit milliomosok száma

Az elmúlt öt évben 41 százalékkal nőtt a brit milliomosok száma, és ma már minden 65 felnőttből egynek hétszámjegyű – azaz legalább 430,5 millió forintos – vagyona van, elsősorban az erős ingatlanpiacnak és a tőzsdei nyereségeknek köszönhetően.

Míg 2010-ben 508 ezer, addig 2015-ben már 715 ezer milliomos volt Nagy-Britanniában. A legtöbben, 191 ezren közülük Londonban, a legkevesebben, 12 ezren Walesben élnek – vált ismertté a Barclays bank vagyonkezelői részlegének adataiból.


A vagyon azonban nem jár együtt a nagyvonalúsággal, az is kiderült ugyanis, hogy a szigetország legalacsonyabb jövedelmű régiójában, Észak-Írországban adakoznak a legtöbbet az emberek: a családok 45 százaléka áldoz jótékony célokra. Londonban ez az arány csak 28 százalék.

A vagyon eloszlását tekintve igazuk lehet azoknak, akik szegényebb Északról és gazdagabb Délről beszélnek, a főváros után ugyanis Reading, Cambridge és Birmingham prosperál a leginkább. A milliomosok száma ráadásul úgy emelkedett 41 százalékkal az elmúlt években, hogy a háztartások átlagos jövedelme mindössze két százalékkal nőtt 2011 óta. Különféle összesítésekből az is kiderült a napokban, hogy a legutóbbi adóévben 42 milliárd fontot folyósítottak bónusz formájában, főként London üzleti negyedében, a Cityben, ahol a bérek újra a pénzügyi válság előtti csúcs közelében járnak.


Az ingatlan nagyon sokat ér, Londonban is ez pörgette fel a milliomosok számát. A brit fővárosban minden 45 emberből egy milliomos. Walesben 225-ből egy embernek van hétszámjegyű vagyona. A Zoopla közvetítő cég jelenleg 9400 ingatlant kínál egymillió font feletti áron, míg Skóciában például csak ötvenkettőt. Az amúgy nem túl előkelő kelet-londoni Leytonban 1,1 millió fontért eladó például egy teraszos ingatlan, míg Skóciában, Ross-shire-ben kevesebb mint feleennyiért árulnak egy 40 hálószobás viktoriánus kúriát.

Érdekesség azonban, hogy az átlag vagyon nem Londonban, hanem Anglia délkeleti részén a legmagasabb, 309 700 font háztartásonként. A fővárosban csak 213 ezer font, nem sokkal magasabb, mint Walesben.

A vagyonhoz szerencse is kell: a National Lottery szerint 1994 óta több mint 3900-an lettek milliomosok a lottó révén.

Kapcsolódó Cikkek