2017. december 14., csütörtök
Szilárda

Egyéb I.kerület

Felújítják a Budai Vigadót

Budai Vigadó színházterem látványterv

Ilyen lesz az új, korszerű technikával néhány mozdulattal bálteremmé alakítható színházterem

5,5 milliárd forintból két és fél év alatt teljes rekonstrukcióval felújítják a Budai Vigadót, a Hagyományok Háza otthonát. A felújítás célja az épület eredeti állapotának lehetőség szerinti legteljesebb visszaállítása, és a korszerű működés feltételeinek megteremtése, a műemléki szempontok fokozott figyelembe vételével.

Balog Zoltán és Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója, Felújítják a Budai Vigadót, sajtóbejárás (Fotó: Máté Krisztián)

Balog Zoltán és Kelemen László helyszíni bejáráson beszélt a tervekről

– A Hagyományok Háza munkatársaitól olyan kész terveket kaptunk, hogy örömmel tudtuk támogatni ezt a rekonstrukciót. A cél az, hogy a Budai Vigadóban a magyar népi kultúrának méltó háza legyen. Az itt működő Magyar Állami Népiegyüttes megfelelő körülmények között dolgozhasson, legyen saját próbatermük, és újra közösségi térként funkcionáljon, régi patinájában, de korszerű energetikai feltételekkel ez a csodálatos épület – fogalmazott Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter.


Felújítják a Budai Vigadót, sajtóbejárás (Fotó: Máté Krisztián)

Az emeleten található lakások eredetileg Budapest főpolgármestere szolgálati lakosztályának készültek – kiállítótér és átrium lesz a helyén

A kiegyezés után megerősödött polgárság részéről megfogalmazódott az igény, hogy a pompás Pesti Vigadó mintájára Budán is épüljön egy, a helyi polgárok művelődési igényeit kielégítő palota, amely Árkay Aladár és Kallina Mór tervei alapján készült el. A vízivárosi Budai Vigadó 1900. január 20-án farsangi bállal nyitotta meg kapuit a budai polgárság előtt. Az épület a II. világháborúban hatalmas károkat szenvedett. A helyreállításkor azonban nem az eredeti állapot visszaállítására, hanem egy jóval egyszerűbb épület kialakítására törekedtek, sokszor ideiglenesnek tekintett megoldásokkal, melyek a mai napig fennmaradtak. A lepusztult, méltatlanul elhanyagolt épület külső homlokzatának felújítását 2006-2007-ben végezte el az Oktatási és Kulturális Minisztérium támogatásával a házban működő két intézmény: a Magyar Művelődési Intézet (ma Nemzeti Művelődési Intézet) és a Hagyományok Háza.

– A külső felújítás nem terjedt ki azonban az alapok szigetelésére, az azbesztpalával fedett tető cseréjével. Az épület a mai napig világháborús belövések nyomait is viseli belül. A helyzetet nehezíti, hogy a házban ma is 9 állami bérlakás van, amelyeket ki kell váltani – sorolta a főigazgató.


Balog Zoltán és Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója, Felújítják a Budai Vigadót, sajtóbejárás (Fotó: Máté Krisztián)

Kelemen László a ’70-es évek elején készült, energia pocsékoló, és kicserélésre váró, nem kifejezetten környezetkímélő kazánt is megmutatta a pincében

Az épületet időközben 2011-ben műemlékké nyilvánították. A mostani belső rekonstrukció mellett a tervek között szerepel a Fő utcai homlokzat nyílászáróinak cseréje, a bejáratok, a földszinti közösségi termek rekonstrukciója és a ház belső udvarának felújítása, befedése, átriummá alakítása is.

A prímás szerint príma lesz

A felújításról megkérdeztük Pál István Szalonna prímást is.

Szalonna1

Pál István Szalonna

– Nagyon szerencsések vagyunk, mert megkérdeztek minket is, hogy hogyan szeretnénk mi, hogy a Hagyományok Háza működjön. Megmutatták az összes tervet, láttuk, hogyan lesz a színházterem egy mozdulattal bálteremmé alakítható. Megnézhettük, milyenek lesznek az öltözők, a próbaterem, ami eddig nem is volt. Amit láttunk, annak alapján, ez egy nemcsak külsejében impozáns, de egy minden szakmai követelménynek megfelelő, korszerű, mégis hagyományainkat őrző játszóhely lesz!

Címkék

Kapcsolódó Cikkek

  • Csapadékos, hűvös lesz a hétvége időjárása

    Csapadékos, hűvös lesz a hétvége időjárása

    A hétvégén ismét csapadékosra fordul az idő: ónos eső, eső, de havazás is lehet. Emellett lehűlés várható, a kezdetben még 10 Celsius-fok körüli maximumok után a hét végén néhol már csak 1 fokig melegszik a levegő – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.

  • Klímatudatossággal az élhetőbb környezetért

    Klímatudatossággal az élhetőbb környezetért

    November 30-án a Vármegyeházán tartották azt a zárókonferenciát, amelynek keretében bemutatták a Tolna megyei klímastratégiát. E stratégiában meghatározták a klímastratégiát érintő azon döntéseket, amelyek Tolna megye elkövetkező éveit, évtizedeit definiálják a klímatudatosság jegyében.

  • Szeretetakcióval a rászorulókért

    Szeretetakcióval a rászorulókért

    Debrecen a béke szigete – a Debreceni Karitatív Testület III. Karácsonyi Szeretetakcióján foglalta így össze a karácsonyi segítségnyújtás, adományozás és szeretet lényegét Széles Diána alpolgármester.