2017. december 14., csütörtök
Szilárda

Belföld

Öt év alatt 43 százalékkal nőtt a minimálbér

Öt év alatt 43 százalékkal nőtt a minimálbér összege, és a kormány meg a Fidesz-frakció elkötelezett a további emelése mellett – mondta a Fidesz frakció szóvivője csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.

Tuzson Bence közölte: 2010-ben 73 500 forint volt a minimálbér, 2015-ben pedig 105 ezer forint, azaz a minimálbér összege évente átlagosan tíz százalékkal emelkedett, ami azt mutatja, hogy a magyar reformok működnek.


Hozzátette: az OECD-országok közül Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben a bruttó minimálbér, és várhatóan a következő évben is nőni fog, aminek az az alapja, hogy a magyar gazdaság növekedése ebben az évben is megközelíti a 3 százalékot. A gazdasági növekedés mellett a négyszázezerrel több új munkahely tette lehetővé a minimálbér növelését, amely azért is fontos, mert ma is 1,5 millió ember jövedelmét garantálja a minimálbér.

Ha figyelembe vesszük a családi adókedvezmény rendszerét is, akkor ha valaki több gyereket vállal és minimálbérből él, szinte a teljes jövedelme nála tud maradni, főleg mióta az adókedvezményt a járulékokból is le lehet írni – tette hozzá.


A baloldal választási programjában 32 ezer forintos minimálbér-csökkentés szerepelt, Gyurcsány Ferenc pártja pedig a minimálbér eltörlésével kampányolt – említette meg.

Tuzson Bence jelezte: a minimálbér eltörlése rendkívül nagy megterhelést jelentett volna a legkisebb jövedelműeknek, és nagyon kiszolgáltatottá tette volna őket, amit a kormány és a Fidesz-frakció semmiképp sem akart. Ha csökkent volna a minimálbér, akkor csökken a táppénz, a gyed, a rehabilitációs és a rokkantsági ellátások összege, az álláskeresési járadék, a tanulók pénzbeli juttatása és a súlyosan fogyatékos emberek jövedelemalapú kedvezménye is – tette hozzá.

Arra törekednek, hogy a minimálbér mellett minden jövedelem nőhessen, “és az emberek munkájukért egyre magasabb jövedelmet kaphassanak, reálszinten is” – mondta.

Tuzson Bence emlékeztetett arra is, hogy a minimálbér emelkedése mellett csökkent az infláció és a fogyasztói árindex is, azaz akiknek nem változott a jövedelme, annak is nőtt a vásárlóereje. Hangsúlyozta: azt akarják, hogy alacsony maradjon az infláció, és ennek megfelelően “érzékelhető, erős jövedelemnövekedés alakuljon ki”.

Jelezte: azt javasolják, hogy a minimálbér 2016-ban is nőjön tovább, de a munkavállalók és munkáltatók érdekegyeztető tanácsa fog ebben a kérdésben dönteni.

Kapcsolódó Cikkek

  • Elképesztő az emberek bizalma

    Elképesztő az emberek bizalma

    Ez az év az önkéntes nyugdíjpénztáraknál és az egészségpénztáraknál leginkább a tagokról szólt. A pénztártagok egyértelművé tették, hogy rendkívül megbízhatónak tartják az egészségmegőrzésükhöz és az anyagilag biztos nyugdíjas éveikhez kulcsfontosságú pénztári megoldásokat.

  • Sárosdi Lilla férje: Havas egy állat!

    Sárosdi Lilla férje: Havas egy állat!

    Schilling Árpád teljes mellszélességgel kiáll Havas Henrik áldozatai mellett. A rendező a Lokálnak elmondta, a szexuális zaklatás minden formáját elítéli, aki így bánik a nőkkel, annak a bíróságon a helye, ahogy szerinte Havasnak is.