2018. május 28., hétfő
Emil, Csanád

Sport

Rendkívüli roham a magyar-román jegyekért

Hatalmas érdeklődés mellett indult el a jegyértékesítés hétfőn délelőtt a Magyarország-Románia Európa-bajnoki selejtezőre – tájékoztatta a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) az MTI-t. Az igénylés a vártnak a többszöröse volt, emiatt akadozott az internetes értékesítés.

“Az MLSZ jegyértékesítési partnerének jelzése szerint már reggel 9-kor a várt terhelés 15-szöröse irányult a szerverekre, ennek következtében az online jegyértékesítés lelassult. Ennek ellenére a rendszer kiszolgálta az első 1500 szurkolót, akik az első másfél órában juthattak kártyával, illetve kártya nélkül jegyhez. Az eladás azóta is folyamatos, ezáltal biztosított, hogy a magyar válogatott teltházas mérkőzésen fogadja a csoport legnagyobb riválisát a Groupama Arénában” – áll az MLSZ közleményében, amely kitér arra is, hogy “a helyszíni jegyértékesítés óriási érdeklődés mellett zavartalanul zajlik 10 óra óta” a Bálna Budapest kereskedelmi és kulturális centrumban és a Syma Csarnokban.


A mérkőzést szeptember 4-én rendezik.

Kapcsolódó Cikkek

  • BaLe-döntő

    BaLe-döntő

    Hatalmas tettek hajtott végre szombat este a Real Madrid. A királyi gárda 3-1-re legyőzte a Liverpoolt a Bajnokok Ligája döntőjében, amivel 13.

  • Fucsovics: Gyerekkorom óta erről álmodtam

    Fucsovics: Gyerekkorom óta erről álmodtam

    Büszkén és meghatottan nyilatkozott az MTI-nek Fucsovics Márton, miután szombaton megszerezte pályafutása első ATP-trófeáját az 501 ezer euró (159 millió forint) összdíjazású genfi salakpályás tenisztornán.

  • Fucsovics megnyerte a genfi tenisztornát

    Fucsovics megnyerte a genfi tenisztornát

    Fucsovics Márton megszerezte pályafutása első ATP-trófeáját, mivel az 501 ezer euró (159 millió forint) összdíjazású genfi férfi salakpályás tenisztorna szombati döntőjében 6:2, 6:2-re legyőzte a német Peter Gojowczykot.