2017. december 13., szerda
Luca, Otília

Program

Űrakadémiát szerveznek hazai szakembereknek

Idén először szervez Űrakadémiát fiatal szakemberek és egyetemi hallgatók számára a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT), az augusztus 6. és 9. között zajló gödöllői találkozónak különleges aktualitást ad, hogy Magyarország 2015-ben az Európai Űrügynökség (ESA) teljes jogú tagjává válik.

“A szervezethez való csatlakozással egy sor korábban nem látott lehetőség nyílik meg a hazai űripar, űrkutatás és az alkalmazások területén. Ezek kihasználásában az elkövetkező években-évtizedekben a mostani fiatal szakemberek meghatározott szerepet fognak játszani” – emeli ki a Magyar Asztronautikai Társaságnak az MTI-hez eljuttatott közleménye.


Mint a dokumentum rámutat, a MANT az ENSZ támogatásával működő, fiatal űrszakembereket képviselő nemzetközi szervezet, a Space Generation Advisory Councillal együttműködve rendezi meg a négynapos Űrakadémiát 18-15 év közötti fiatalok – egyetemi és főiskolai hallgatók, frissen végzett szakemberek és doktoranduszok – számára. A résztvevők között egyaránt lesz mérnök és fizikus, informatikus és jogász, orvos és biológus, kémikus és menedzser.

A rendezvényen előadást tartanak az Európai Űrügynökség programjairól, szó esik egyebek mellett az alapkutatásokról és az űrcsillagászatról, az anyagtudományról, az űralkalmazásokról, a Mars-kutató keringőegységek adatainak feldolgozásáról és értelmezéséről.


A résztvevők egy közös ajánlást fogalmaznak meg Magyarország számára, hogy az ESA önkéntes programjai közül melyekhez lenne érdemes csatlakozni az országnak. Az Űrakadémián megszülető javaslatot egy kiválasztott fiatal mutathatja be a hazai döntéshozóknak.

“A nyári Űrakadémiával a MANT hagyományt szeretne teremteni, hogy létrejöjjön egy olyan szakmai fórum, amely a hazai űrszektor jövőjének meghatározó szereplőit ismerteti meg egymással és egymás szakterületeivel a további sikeres közös munka, együttműködés érdekében” – emeli ki a közlemény.

http://www.mant.hu/urakademia

Kapcsolódó Cikkek