2017. december 15., péntek
Valér

Belföld

56-os menekült: Felháborító az összehasonlítás!

Nádasdy Borbála közel 60 emigrációban töltött év után költözött haza. Nádasdy Pál gróf lánya 17 évesen, nem önszántából hagyta el szülőföldjét, és amikor ’56-os disszidensként menekült, a határon nemcsak a személyi igazolványa, de a bizonyítványa és a munkakönyve is nála volt, hiszen büszkén vallotta magyarságát. Azt mondja, ők abban a hiszemben hagyták el hazájukat, hogy a nyugati világ segíteni fog és maximum két éven belül hazatérhetnek.

Nádasdy Borbála és családja

Nádasdy Borbála (középen) férjével, fiával, menyével és 3 unokájával mencshelyi otthonában

 

A 76 évesen hazaköltözött asszony érthetetlennek tartja, hogy párhuzamot vonnak a mostani menekültáradat és az 1956-os szabadságharc leverése után hazájukból kiüldözött menedékkérők helyzete között.


Nádasdy Borbála és Pablo unokája

Nádasdy Borbála legnagyobb unokájával, Pablóval

– Felháborító, hogy 2015-ben azt az emberáradatot, amely ellepi a kontinenst, azokhoz hasonlítják, akik annak idején szabadságharcukkal – történelmünkben nem először – Európát is védve szálltak szembe a szovjet rezsimmel, és ennek megtorlása miatt menekültek. Mi a keresztény világban kerestünk menedéket, nem akartunk más vallást, más kultúrát a magunk képére alakítani, minden erőnkkel próbáltunk beilleszkedni, és külföldön egész életünkben bizonyítanunk kellett – fogalmaz Nádasdy Borbála. Hozzáteszi, tanúja volt az eseményeknek, és amíg él, kötelessége mindenkinek elmondani az igazat.

– Egy héten keresztül voltunk bizonytalanságban a határszélen, hogy átjutunk-e Ausztriába. Amikor megérkeztünk, egy táborba vittek minket, ahol levest és ruhaneműt kaptunk. Szalmazsákokon feküdtünk, és a 35-ös lábamra kaptam egy óriási férfibakancsot, de nagyon hálás voltam érte, mert fáztunk, éhesek voltunk, és befogadtak. Soha semmit nem dobáltunk el, mindent megköszöntünk, amit adtak, és meg sem fordult a fejünkben, hogy követelőzzünk, hogy ez vagy az jár nekünk. Az osztrákok akkor tényleg kitettek magukért, ami nem azt jelenti, hogy luxuskörülményeket biztosítottak, de az alapvető emberi szükségleteket kielégítették. Természetesen mindenkinek volt igazolványa, nálam a személyim, a bizonyítványom és a veszprémi munkakönyvem is ott volt, ezt őrzöm a mai napig. A táborban kellett megvárnunk, hogy kit hol fogadnak be – mondja Nádasdy Borbála, aki Ausztriából Franciaországba került, volt színésznő, hullamosó, kasszás, majd balettpedagógusként ment nyugdíjba. Ezután hazatért.


– Megengedhetetlennek tartom, hogy ’56 emlékét meggyalázzák azzal, hogy ezt a néptömeget a magyar szabadságharcos áldozatokhoz hasonlítsák. Nem akarom, hogy az unokáim azt kérdezzék tőlem: nagymama, tényleg te is így menekültél? Egyáltalán nem! Én a szüleimtől elszakítva, 17 évesen mentem, büszkén arra, hogy egy olyan nemzetnek a tagja vagyok, amely borzalmas túlerővel szemben is harcolt a szabadságáért, és abban a hiszemben csináltam végig, hogy hamarosan hazajöhetek, mert az lehetetlen, hogy a nyugati világ megengedje, amit velünk csináltak. Boldog és hálás vagyok, hogy ha nem is két év után, de most újra itthon élhetek.

Kapcsolódó Cikkek